Diákok fotóin az elmúlt száz év változásai

Az aradi múlt és jelen közti átmenet a képeken.

Péntek reggel az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban – a Kis helytörténészek seregszemléjét megelőzően – nyitották meg a Pro Move Arad Egyesület 100 év – objektíven keresztül című fotókiállítását.

Az egyesület elnöke

Az Arad megye épített és szellemi örökségét ápoló és népszerűsítő civil szervezet a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával szervezett az iskolában fotókört az általános és középiskolás diákoknak, akik a témavezetésért felelős szakmai irányító, László Ferenc hivatásos fotós és operatőr felügyelete mellett készítették el alkotásaikat. A kiállítás témája az I. világháború vége, a román közigazgatás óta eltelt száz év korszakainak, illetve az aradi múlt és jelen közti átmenet bemutatása jellegzetes aradi magán- és középületek, utcarészletek bemutatásával.

A kiállított 15 munka egy része a pillanatot ragadja meg, néhány a román jelképek előtérbe tolulására fókuszál míg mások a technika, a fotómontírozás eszközével hasonlítják össze a letűnt kort a jelennel – értékelte a megnyitó Pataky Lehel Zsolt, az egyesület elnöke.

A tárlat megtekinthető a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpádról elnevezett dísztermében.

 

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.