Belakták Kisiratost a népzenei tábor résztvevői [AUDIÓ]

Szombaton 18 órától tartják Kisiratoson az idei citera- és népzenei tábor gálaünnepségét. Az Arad megyei községben ötödik alkalommal gyűlnek össze a környékbeli és magyarországi fiatalok, középkorúak és idősek, hogy citerázni tanuljanak vagy a tudásukat elmélyítsék, népdal- és néptáncfoglalkozásokon vegyenek részt. A 180 résztvevőt és az oktatás színvonalát tekintve joggal vélik úgy a szervezők, hogy a kisiratosi a Kárpát-medence egyik legjelentősebb népzenei tábora.

Hallgasson meg egy részletet az egyik próbából:

Pataky Lehel Zsolt tekintett be csütörtök délután a szombati gálára való felkészülésbe. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült riportot:

A rovatból ajánljuk:

Bumburnyák és a nagyrévi méregkeverő asszonyok Aradon
Néptáncszínházi előadások kicsiknek és nagyoknak a kamaraszínház műsorán.
Arad a Határtalan Napok idei vendége
November 5. és 7. között tartják a Miskolci Nemzeti Színház fesztiválját.
Fergeteges és szívbe markoló békéscsabai vendégjáték a Valahol Európában
A világháborúban otthonukat vesztett gyerekek különös közösséget alkotnak.
Ady szerelmei az Aradi Kamaraszínházban
A budapesti Sensum Arts Színház produkciója a Déryné Program révén jut el Aradra.
„Nem tudsz te semmit” – Kövér Péter el- és mellébeszélései új kötetben
A Németországban élő szerző október 28-án mutatja be legújabb könyvét Aradon.
Vígjáték és musical az Aradi Kamaraszínház műsorán
Október 26-án és 27-én várják a közönséget a Bábszínházban, illetve a nagyszínházban.