A Nemzeti Színházzal ünnepeljük a 200 éves aradi magyar színjátszást [AUDIÓ]

200 éves az aradi magyar színjátszás idén. A budapesti Nemzeti Színház vendégelőadása mellett színháztörténeti kiállítást és szimpóziumot is szerveznek a vértanúk városában június 16-án.

Az Aradnak a bánsági és partiumi kulturális életben betöltött szerepét kiemelő szokásos programját idén a 200 éves aradi magyar színjátszásnak szenteli a Kölcsey Egyesület – mondta az aradi magyar kulturális élet szervezésére és támogatására létrehozott civil szervezet alelnöke, Fekete Károly az RMDSZ-székházban csütörtök reggel tartott sajtótájékoztatón. Szerinte az aradi magyarság megérdemel egy demonstratív előadást, ez pedig a budapesti Nemzeti Színház Körhinta című darabja, Vidnyánszky Attila rendezésében.

A színdarab mellett szakmai szimpóziummal és színháztörténeti kiállítással is készülnek a szervezők. A szimpózium anyagát könyvben is szeretnék majd megjelentetni, illetve kiadják a 3Havi Szemle júniusi különszámát, amelyet egy képes aradi színházkrónikának szánnak.

Aradon 1948-ig működött hivatásos magyar színház, amikor is a román kommunista vezetés Temesvárra költöztette a társulatot. Közel 60 év után, 2007-ben alakult meg ismét magyar színház: az Aradi Kamaraszínház, amelynek alapító-igazgatója, Tapasztó Ernő szerint sikerült visszahelyezni Aradot az egyetemes magyar színjátszás térképére.

Fekete Károly, Bognár Levente és Tapasztó Ernő

A rendezvényre helyi költségvetési támogatást szereztek, azaz beépíteték a város kulturális eseménynaptárába (mintegy 145 ezer lejbe, amejdnem 10 millió forintba kerül a két előadás). Arad RMDSZ-es alpolgármestere, Bognár Levente kiemelte, hogy miközben a románok az államiságuk centenáriumát ünneplik idén, fontosnak tartották ezzel a rendezvénnyel is bemutatni, hogy a magyar kultúra sokkal régebben jelen volt ezen a tájon.

A két előadás június 16-án, szombaton látható az aradi nagyszínházban: az első 16, a második pedig 20órától. A belépés ingyenes, de meghívókat igényelni kell az aradi kerületi RMDSZ-szervezeteknél. A június 6. után fennmaradó szabad helyekre megyei székházban lehet majd jelentkezni.

A cikk alján letölthető a kerületi elnökök elérhetősége. Az előkészületekről Pataky Lehel Zsolt készített összeállítást a Temsvári Rádió Magyar adásának. Hallgassa meg:

Csatolmány

A rovatból ajánljuk: