A Magyar Kultúra Lovagjává ütötték Sándor Tivadart

2020. január 22.
Január 18-án, a múlt szombaton Budapesten átvette a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános.
<em>Hír szerkesztése</em> A Magyar Kultúra Lovagjává ütötték Sándor Tivadart
Fotó: Falvak Kultúrájáért Alapítvány

A díjat – amelynek odaítéléséről itt találnak riportot – a Falvak Kultúrájáért Alapítvány osztja ki évente. 2020-ban többek között ft. Sándor Tivadar Pétert, Arad-Gáj plébánosát, Szentpál és Sofronya beszolgáló lelkészét tüntették ki „a magyar kultúra határon túli ápolása érdekében kifejtett életművéért”.

A Szent Gizella templom plébánosát az alapítvány honlapján olvasható adatok szerint 1971-ben Márton Áron püspök szentelte pappá Gyulafehérváron.

Lovagias tettei: 1991-ben kapcsolódott be a Caritas munkájába, az aradi Caritas önfeláldozó vezetője. Az Agrocaritas szentpáli egységeinek – asztalos-, lakatos- és esztergaműhelyek, fűrésztelep – létrehozója, az otthoni betegápolás megszervezője.


Fotó: Kurunczi Ferenc

Alapító tagja az aradi Alma Mater Alapítványnak, ahol a vidéki gyermekek matematikai felzárkózásának támogatója. Húsz éve vállalta el a Csiky Gergely Főgimnázium kollégiumának átépítését, ezzel a vidéki fiatalok lehetőségeinek bővítését. Az ötvenes években elhurcolt és mártír vízicserkészeknek állított szegedi emlékmű erkölcsi és anyagi támogatója.

További hírek

Hír beküldése
Első- és másodfokú szélriadót léptettek érvénybe az ország 27 megyéjében. Vasárnap este hat órától hétfő este hat óráig elsőfokú, erős szélre vonatkozó riasztás alatt áll. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint az első sárga riasztás Arad megyét is érinti. A Körösök-vidékének északi részében 65-80 km/órás széllökések lehetnek.
Hír beküldése
Régi adósságot rótt le Arad a néhai műépítész emléke előtt.
<em>Hír szerkesztése</em> Kovács Gergely az erdélyi római katolikus főegyházmegye új érseke
Gyulafehérváron püspökké szentelték szombaton és az erdélyi római katolikus főegyházmegye élére állították Kovács Gergelyt. A főegyházmegye új érseke Márton Áron szavait idézve azt mondta: „meg kell tanulnunk, hogy egymásért munkát vállaljunk és tudjunk együtt dolgozni az élet minden területén".
<em>Hír szerkesztése</em> Egy híján húsz a pénteken elfogott migránsok száma
Tornyánál akartak Magyarországra szökni.
<em>Hír szerkesztése</em> Súlyos baleset történt Simándon [FRISSÍTVE]
Két embert szállítottak kórházba.
<em>Hír szerkesztése</em> Rangsorolják az RMDSZ-es megyei tanácsosjelölteket
Március 7-én az MKT ülésén lesz az „előválasztás”.
<em>Hír szerkesztése</em> Tízhónapos csecsemő is volt a migránsok között
Több mint harminc illegális bevándorlót tartóztattak fel.
<em>Hír szerkesztése</em> Régi adósságot ró le a város a Szántay-szoborral [AUDIO]
A néhai műépítész munkássága meghatározta Arad mai arculatát.
<em>Hír szerkesztése</em> Mézvásárt rendeznek a hétvégén az Expón
Szombaton 9 és 18, vasárnap 9 és 16 óra között látogatható a rendezvény.
<em>Hír szerkesztése</em> Jubileumi Aradi Magyar Majális
A Bagossy Brothers Company és a 3+2 zenél a huszadik rendezvényen.