Újra megnyitotta kapuit a váraljai uszoda

Közel kéthónapos késéssel nyitotta meg újból kapuit Aradon a váraljai uszoda a közönség előtt. Az idén májusban átadott vadonatúj sportlétesítményt augusztus elején műszaki meghibásodás miatt zárták be, azzal az ígérettel, hogy szeptemberre kijavítják a hibát. Október vége lett belőle.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint hétfőn 14 órától látogathatja a közönség – egyelőre ingyenesen – a két medencével, 400 férőhelyes lelátóval, öltözőkkel és zuhanyzókkal felszerelt új uszodát, amelynek a vízmelegítő és a vízforgató berendezése hibásodott meg a nyáron.

A tájékoztatás szerint a garanciális munkálatokat az Országos Befektetési Társaság (CNI) mint az építkezés finanszírozója kellett megrendelje a kivitelezőtől.

Mint köztudomású, az uszodában egy 33,3 x 25 méteres versenymedence (ami 2,3 méter mély) és egy 25 x 12,5 méteres tanmedence van. Arra nem tértek ki, hogy mikortól vezetik be a belépőket.

Hétfőn 14–21.30, keddtől péntekig 8–21.30 óra között látogatható az uszoda, hétvégén 8–19 óra között tart. Versenyek és igazolt sportolók edzésprogramja alatt a közönség nem használhatja a medencéket.

A rovatból ajánljuk:

Napok óta trágyaszag keseríti meg az aradiak és a vonzáskörzetben élők mindennapjait
Mezőgazdasági munkálatok lehetnek a bűz terjengése mögött.
Aranysakálok tartanak rettegésben egy újaradi lakóövezetet
Ezek a vadállatok már többen vannak Romániában, mint a medvék és a farkasok együttvéve.
Új módszerrel próbálkozik megoldani a „varjú-kérdést” az önkormányzat
A madarak megkeserítik a központban lakók életét. Lézer- és ultrahangalapú riasztórendszert telepítenének, hogy elriasszák a varjakat.
Silány minőségű munka – porlad a beton, mállik a burkolatfestés az új hídon [VIDEO]
Két hónap sem telt el a használatba adása óta, de máris jelentkeztek a problémák a létesítményen.