„Nyolcezer méter fölött olyan, mintha egy fiatal lélek egy öreg testben lenne” – Török Zsolt a Nanga Parbat-expedícióról [AUDIÓ]

Torok Zsolt az Ama DablamonAmióta hazatért a sikeres Himalája-expedíciójáról, először állt nagyközönség elé a múlt szombaton Török Zsolt. Az aradi hegymászó július 19-én ért fel negyedmagával a világ kilencedik legmagasabb csúcsára, a 8125 méter magas Nanga Parbatra, amit Pakisztán felől hódítottak meg. A csapat vezetője, Török Zsolt – aki vasárnap ünnepelte 40. születésnapját – az aradi Alma Mater Alapítvány által szervezett véndiák-találkozón tartott vetítéssel egybekötött élménybeszámolót. Az előadás előtt adott interjút az Aradi Híreknek, amely itt tekinthető meg. A beszélgetés rádiós változata – Pataky Lehel Zsolt szerkesztésében – a Temesvári Rádió ifjúsági műsorában hangzott el, és alább is meghallgatható. [ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Torok_Zsolt_emenybeszamol…" url_ogg="" skin="regular" align="none"]

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.