„Kaptam a tehetségem, nem az én érdemem”

Az énekes az Alma Mater Alapítvány által szervezett közönségtalálkozón vett részt.

A 20 éves Magna Cum Laude zenekar frontembere, A Dal 2019 euróvíziós dalverseny zsűritagja, Mező Misi volt a meghívott szombat délután, kora este a Csiky Gergely Főgimnáziumban, akivel Pataky Lehel Zsolt újságíró, az Aradi Hírek alapító-főszerkesztője beszélgetett a díszterem színpadán.

Az énekes az Alma Mater Alapítvány által (az Arad-belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet tagjának, Bátkai Sándornak a kezdeményezésére) szervezett közönségtalálkozón vett részt, és többek között pályafutásáról, a rockzenészi élet „veszélyeiről”, az együttes gyulai kezdeteiről, magánéletéről, no meg a megtéréséről, az Istenhez való fordulásáról, a Baptista Szeretetszolgálatban végzett önkéntes munkájáról, a teológusi diploma megszerzéséről mesélt.

Mező Misi Nagyon közvetlen embernek bizonyult, aki szerényen elhárította a művész jelzőt. „Én ezt a tehetséget az Úrtól kaptam, semmit nem tettem, nem dolgoztam meg érte, úgyhogy nem az én érdemem. Éppen ezért megpróbálok úgy gazdálkodni vele, hogy másoknak is örömet szerezzek, hogy megosszam a közönséggel az érzéseimet, gondolataiat, hitemet” – fogalmazott Mező Misi, aki közösségi énekekkel és Magna Cum Laude-számokkal is megörvendeztette a hallgatóságát.

A kötetlen, jó hangulatú este dr. Sallai Jakab kisszentmiklósi lelkipásztor igei szolgálatával ért véget.

 

A rovatból ajánljuk:

Idén immár 11. alkalommal kel fel duplán a Nap a Double Rise-on
Újra a magyar kulturális élet színe-java érkezik a Fehér megyei Torockóra.
Megkezdődött a tiszavirágzás a Maroson [VIDEO]
A rovarok rövid és szenvedélyes víz feletti élete, tömeges rajzása, egyedülálló természeti látványosság.
Május 25-re halasztották a strand megnyitását
A hivatalos nyitásig a strand területére továbbra is be lehet lépni, ingyen.
Éjszaka a vadonban [VIDEO]
Vadkamera örökítette meg, miként zajlik az élet a Maros-ártéren, a természetvédelmi park vezetősége pedig megosztotta a felvételt.
A közösség az Aradi Magyar Majális sikerének a titka [AUDIO]
Szombaton tartották meg a hagyományos családi programot.
Vigyázz, kész, rajt! – Gazdag programok az Aradi Magyar Majálison
Május 9-én, szombaton a Neptun-strandon a hagyományos családi programokat.