Kolbászkirály kerestetik!

Idén már a 22. Csabai Kolbászfesztivál előtt, október 4-én, csütörtökön kiderül, hogy ki a kolbászkirály. Ezt a címet az viselheti egy évig, aki megnyeri a nemzetközi szárazkolbászversenyt.

Hégely Sándor fesztiváligazgató és Hégelyné Győrfi Ilona programigazgató beharangozó sajtótájékoztatójukon elmondták, ez már egy kis előfesztivál lesz a Gyulai úti Rendezvénypajtában a békéscsabai sportcsarnokban és környékén október 19–22. között, a péntektől hétfőig tartó nagyrendezvény előtt. A korábbi időpontban történő bírálás azért is jó, mert egy kicsit már ráirányítja a figyelmet a fesztiválra. A kolbászok nyernek néhány napot, ugyanis már jól beértek, valamint a közönség az eredmények alapján eldöntheti, kitől vásárol majd a fesztiválon, mert a korábbi eredmények alapján olyanok is szerepelnek mindig az élbolyban, akik kistermelőként árusítanak kézműves kolbászt.  

A rangos szakmai és médiazsűriben 40-en pontoznak íz, szín, illat, a kolbász állománya, vágási felülete alapján. Ahhoz, hogy zsűrizni lehessen, természetesen szükség van versenymunkákra. Mindenki szerint a saját kolbásza a legjobb, nos itt a lehetőség, hogy mások szerint is a legjobb legyen.  

A versenyre mű- és természetes bélbe töltött szárazkolbásszal lehet nevezni, a www.csabaikolbaszfesztival.hu oldalon. Húsüzemek, magánszemélyek, kolbászt árusításra vagy saját fogyasztásra készítők egyaránt jelentkezhetnek.

A kolbászt/kolbászokat személyesen október 1–3. között 10 és 18 óra között lehet leadni az alábbi címen: Csabai Rendezvénypajta, 5600 Békéscsaba, Gyulai út 65/1. vagy postai úton szeptember 30-áig, a következő címre: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 65/1. (Csabai Kolbászház). A szervezők minden nevezőnek egy darab belépőjegyet biztosítanak az idei kolbászfesztivál pénteki nyitónapjára.

A verseny fődíja nettó 150 ezer, a második díj nettó 100 ezer, a harmadik nettó 50 ezer forint. A díjazottak emellett 150 ezer forintos családi utazást is nyernek két felnőtt és két gyermek számára. A verseny után a nyertes kolbászokat kihirdetik a Csabai Kolbászfesztivál online felületein. A díjakat a kolbászfesztivál ünnepélyes megnyitóján, október 19-én este a Mokry-sátor színpadán adják át. Információs telefon: +36 30 942-7655.

A rovatból ajánljuk:

Tavaszi túralehetőségek Arad és a szomszédos megyékben [AUDIO]
Vadregényes tájak a Bihari-hegyektől a Zarándi-hegységen át a Szörényi-érchegységig.
Megkezdődött a csillagászati tavasz
A tankönyvek szerint március 21. a nap-éj egyenlőség dátuma, de eshet 20-ra is.
Kézbe vehető az univerzum egy-egy darabkája [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász gyűjteményében több meteorit is található.
Nagykorúsítás a Csiky Gergely Főgimnáziumban
Az ünnepséget a színházban tartották.