Jövő csütörtökön kezdődik a 23. Csabai Kolbászfesztivál

Rekord mennyiségű ifjúsági csoport jelentkezett a 23. Csabai Kolbászfesztivál gyúróversenyére. A békési megyeszékhely legnagyobb fesztiválját október 24. és 27. között rendezik meg.

Hégely Sándor fesztiváligazgató elmondta, a frisskolbász-készítő versenyen szombaton 750 csapat indul, ez a szám a helyszín adottságai miatt nem növelhető tovább. Idén viszont annyi tanuló jelentkezett, hogy az ifjúsági versenyt két nap bonyolítják le: a nyitónapon 200 óvodás és általános iskolás csapat, pénteken pedig ugyanennyi középiskolás és felsőoktatási hallgató tölt kolbászt.

A rendezvény idején készített összes kolbász körbeérné a várost; míg az eddigi fesztiválokon készített kolbászok hossza elérne Budapestig – árulta el az igazgató.

Rendeznek mangalicakolbász-készítő- és töltöttkáposzta-főző versenyt is, emellett 50 civil és nyugdíjas szervezet, nagycsaládos és hátránnyal élő csoport is összeméri kolbászgyúró tudását.

A töltöttkáposzta-főzőversenynek is nagy sikere van

A legjobb szárazkolbászt mintegy 120 nevezett tételből választja ki a 40 tagú zsűri. Hégely Sándor elmondta, a fesztivált 40 ezer négyzetméternyi területen rendezik meg, a sátorvárost 15 ezer négyzetméteren építik fel.

Kiegészítő rendezvényeként idén is megszervezik az Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Kiállítást, amely a délkelet-magyarországi régió legjelentősebb ilyen eseménye. Társrendezvény a dél-alföldi régió turisztikai kínálatát bemutató Turisztikai Kiállítás.

A belépődíjas rendezvényen fellép a Saragossa Band, Kowalsky meg a Vega, a Neoton Família Sztárjai, a Magna Cum Laude, a Halott Pénz és a Punnany Massif. Vasárnap családi napot tartanak, a legkisebbeket a Buborék és az Alma együttes, valamint a Napsugár Bábszínház szórakoztatja.

A fesztivált mintegy 100 ezren látogatják, egyharmaduk helyi, illetve Békés megyei lakos, de külföldről, főként Romániából és Szlovákiából, továbbá Ausztriából, Szerbiából, Csehországból és Szlovéniából is érkeznek vendégek – olvasható a fesztivál honlapján.

A részletes program a www.csabaikolbaszfesztival.hu oldalon nézhető meg.

Ökotudatos fesztivál

A Re-pohár a környezettudatosság része a 23. Csabai Kolbászfesztiválon október 24–27. között, a városi sportcsarnoknál.

Egyszer kell érte 500 forintot fizetni, és a fesztivál végén emlékbe, ajándékba hazavihető. Ha valakinek nincs kedve vagy lehetősége magánál tartani az üres poharat, leadhatja az átvételi ponton, és egy Ökozsetont kap cserébe. Ezt aztán bármikor beválthatja egy új, tiszta pohárra.

A fesztivál hulladékkezelését szervező társaság szerint a Re-pohár rendszernek köszönhetően jelentősen csökkent tavaly a fesztivál hulladékmennyisége, hiszen annak körülbelül 25-30 százaléka az eldobott műanyag poharakból képződött. A Re-pohár alkalmazásával idén várhatóan 30 köbméterrel kevesebb szemét keletkezik majd a fesztivál négy napja alatt.

A nyitónapon 14 óráig ingyenes a belépés

Helyi idő szerint 14 óráig ingyenes lesz mindenkinek a belépés október 24-én, csütörtökön a 23. Csabai Kolbászfesztivál nyitónapján.

Délelőtt 10 órától rendezik meg az óvodások, általános iskolások ingyenes, valamint a nyugdíjas klubok, egyesületek, nagycsaládosok, civil szervezetek, hátránnyal élők támogatott gyúróversenyét. Ugyanakkor már 9 órától látogatható az esemény, és érkeznek a csapatok is, feldíszítik asztalaikat, előkészítik eszközeiket.

Hégely Sándor fesztiváligazgató elmondta, aki bent marad csütörtökön az egész napos programra, a koncertekre, díjmentesen teheti meg. Aki azonban elhagyja a helyszínt, 14 óra után már jegyet kell váltania.

„Reméljük, így sokkal többen szurkolnak majd a töltőversenyen is osztálytársaiknak, gyermekeiknek, barátaiknak, ismerőseiknek, és a jövőben nézőkből versenyzők lehetnek ők is – hangsúlyozta a fesztiváligazgató. – Vannak iskolák, ahonnan az osztályfőnökök, tanárok rendhagyó órák keretében hozzák ki a gyermekeket a fesztiválra. Bízunk abban, hogy a mindenki számára ingyenes belépéssel még több iskola, pedagógus dönt úgy, hogy megnézi a versenyeket, beavatja a gyermekeket akár játékos formában is a kolbászkészítés mozzanataiba. Ez nagyon fontos a hagyományőrzés és az értékátadás szempontjából. A nagypapák, nagymamák is megnézhetik unokáikat, amint gyúrják a kolbászt. A versenyző nagycsaládosok, hátránnyal élők is nagyobb szurkolótáborra számíthatnak.”

Gondoskodnak a jó hangulatról

Hégely Sándor kiemelte, remek a hangulat már a nyitónapon is. Ők ezzel a kedvezménnyel szeretnének hozzájárulni, hogy minél többen átélhessék ezt október 24-én.

A rovatból ajánljuk:

Ha május, akkor Aradi Magyar Majális
A helyszín ezúttal is a Neptun Strand, ahová 2022-ben költöztették a rendezvényt. A Dolly Plusssz és a Zanzibár koncertezik.
Egy híján húsz: idén is lesz „Kaszojális” [AUDIO]
Május 3-án és 4-én szervezi meg az AMISZ.
Tavaszi túralehetőségek Arad és a szomszédos megyékben [AUDIO]
Vadregényes tájak a Bihari-hegyektől a Zarándi-hegységen át a Szörényi-érchegységig.
Megkezdődött a csillagászati tavasz
A tankönyvek szerint március 21. a nap-éj egyenlőség dátuma, de eshet 20-ra is.
Kézbe vehető az univerzum egy-egy darabkája [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász gyűjteményében több meteorit is található.