Csempészcigiben és használt gumiabroncsban „utaztak”

A felügyelő közbenjárt a szerb és magyar határnál szolgálatot teljesítő vámosoknál, hogy engedjenek át egy teherautót, amely csempészett cigarettát és használt gumiabroncsokat szállított.

Pénzt és egyéb javakat fogadtak el a szerdán őrizetbe vett határrendészek, hogy átengedjenek a határon egy teherautót, amely csempészett cigarettát és használt gumiabroncsokat szállított – tájékoztat közleményében az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).

A vádhatóság szerint a gyulavarsándi határátkelőnél szolgálatot teljesítő Florin Avram felügyelőt vesztegetés elfogadásával és befolyással való üzérkedéssel, további 12 határrendészt pedig vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak. Bűnvádi eljárás indult ugyanakkor az adócsalás elleni regionális igazgatóság dévai kirendeltségénél szolgálatot teljesítő öt rendőr ellen is.

A DNA közleménye értelmében 2016. augusztusa és novembere között Florin Avram felügyelő 150 és 41 ezer euró közötti összegeket és különféle javakat kért és kapott két üzletembertől, hogy a szükséges dokumentumok hiányában is engedélyezzék bizonyos termékeknek az importját, más alkalmakkor pedig közbenjárt a szerb és magyar határnál szolgálatot teljesítő határrendészeknél és vámosoknál, hogy engedjenek át a vámellenőrzésen egy teherautót, amely csempészett cigarettát és használt gumiabroncsokat szállított.

Az ügy 18 gyanúsítottját előzetes letartóztatási javaslattal állítják bíróság elé csütörtökön.

AGERPRES

FRISSÍTÉS: Az MTI szerint a Temes Megyei Törvényszék csütörtök este korrupció gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte a Gyula-Varsánd határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő román határrendészek egyik váltásvezetőjét, és házi őrizetet rendelt el további 17 határrendész ellen. Utóbbiak 2016 augusztusa és decembere között 10 és 50 euró közötti csúszópénzeket fogadtak el ugyanazoktól a megvesztegetőktől egy-egy törvénytelen szállítmány beléptetésekor.
Az ügyészség a közleményében nem tesz említést arról, hogy az Arad megyei határrendészek embercsempészeket is segítettek illegális bevándorlók Magyarországra juttatásában. Korábban a Digi24 hírtelevízió ügyészségi forrásokra hivatkozva közölt ilyen értelmű információkat.

A rovatból ajánljuk:

December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
November 29-én tartják meg a hagyományos EKA-bált
A talpalávalót a Szinkron együttes biztosítja, a belépődíj ára: 75 lej/fő. Jegyek kaphatók november 3-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában.
Nem vicc! – Felméri Péter újabb humoresttel lép fel Aradon
Kincugi – az eltört dolgok művészete. Az előadás október 10-én látható.
Hétvégén tartják meg a Simonyi Napokat
Kulturális, hagyományőrző és szórakoztató rendezvényekre várják az érdeklődőket.