Az Aradi Magyar Napok nyitánya – KÉPEKBEN

Az Aradi Magyar Napok 2017-es rendezvénysorozata már csütörtökön megkezdődött, de az első, nagyobb tömeget megmozgató eseményre péntek este került sor. A városligeti gokartpályán Rúzsa Magdi és együttese adott közel kétórás koncertet.

Bognár Levente alpolgármester és Gheorghe Falcă polgármester köszöntője után kezdődött a buli. A 2013-as fellépéséhez hasonlóan idén is elbűvölte az aradi közönséget, amely a slágereket vele együtt énekelte.

Több ezren jöttek látni-hallani Rúzsa Magdit

Szombaton a kétévente esedékes véndiák-találkozót rendezték meg a Csiky Gergely Főgimnáziumban és az egykori zárdában (később 1. számú, ma Eminescu-iskola) az Aradon magyarul végzettek számára. Muntean Tibor iskolaigazgató és Nagy Etelka, a szervező Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntője után Csiky-s diákok néptánncal, szavalattal és népdalokkal köszöntötték a mintegy 250 résztvevőt.

Mintegy 250 véndiák jött el
A diákok előadása
Az iskola könyvtárában az 1972-ben végzettek 45 éves érettségi találkozóját tartották

Az iskola dísztermében az elmúlt száz év történelmének élő-eleven szereplőjével, az iskola legidősebb véndiákjával, a 96 éves Karczagi Sándor nyugalmazott református lelkésszel bezsélgetett Ujj János nyugalmazott történelemtanár, volt iskolaigazgató.

Ujj János és Karczagi Sándor

A gokartpályán ezzel egy időben megkezdődött az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet ifjőúsági és sportnapja, amelyen különböző szabadidős porgramokkal várták a fiatalokat és a kisgyerekes családokat. Délután négy órára ugyanoda várják az érdeklődőket a Bóbita zenekar koncertjére.

A beer-pong egyik változata
Gyerekfoglalkozás az ifinapon
Ez már ping-pong...

A Nőileg című erdélyi magyar női magazin szerkesztői és aradi tudósítói a Jelen Házban találkoztak olvasóikkal.

Az arad-ségai műfüves focipályán zajlott szombat délelőtt az Arad megyei magyar általános iskolások 5. focibajnoksága a Szabadság-szobor Egyesület szervezésében. Tíz csapat nevezett be, az 5–8. osztályos tanulókból álló együtteseket két csoportba sorolták, és kétszer hét perces meccseket vívtak az elődöntőbe jutásért.

Tíz csapat jelentkezett a focibajnokságra

A cikk írásakor a fináléba jutásért játszottak a csapatok.

Este nyolcra Deák Bill Gyula koncertjére várják az aradi magyarokat, de érdemes korábban is kimenni, a lacikonyhák vagy a sörsátrak árnyékában kikapcsolódni.

A rovatból ajánljuk:

Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tavaly három hetet tölthetett el az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.