Pécs Napja Aradon

Hagyomány, hogy az Aradi Városnapok keretében önálló programmal mutatkozik be a Baranya megyei testvértelepülés.

Idén augusztus 23-án, pénteken rendezik meg Pécs Napját: a megnyitót 16 órakor a megyei múzeum szépművészeti osztályának Klió-termében tartják, ahol kiállítás nyílik Mánfai György pécsi fotóművész alkotásaiból.

A bábszínházban 17 órától a 25 éves Hangoló Zenés Gyermekszínház mutatja be a Csacsikázó című gyerekeknek szóló előadását, amelyben Kányádi Sándor vidám állattörténetei elevenednek meg Nemes László megzenésítésében és előadásában, a közönség közreműködésével. Ez alkalommal is főszereplőkké válhatnak a bátor jelentkezők. A Hangoló ezzel a műsorral emlékezik meg a Kossuth-díjas költőről.

18.30-tól a Román–magyar megbékélés parkjában lép fel az 1972-ben alakult a Hosszúhetényi Népi Együttes, amely az előadás után táncházat is tart a közönségnek. Az estet a pécsi fiatalokból álló Band On Da Moon pop-rock zenekar koncertje zárja.

A szabadtéri program idején pécsi kézműves termékek vásárát és mecseki borok kóstolóját tartják a téren.

A rovatból ajánljuk:

Megrongálták a temesvári református templom és bérpalota falán a Tőkés-emléktáblát
Ismeretlen tettes megrongálta a Temesvár Belvárosi Református Templom homlokzatán elhelyezett kompozit emléktáblát, amely az 1989-es forradalom idején a templom falára festett, történelmi jelentőségű magyar nyelvű feliratot őrizte: „Éljen Tőkés László! Szabadság!”
Megőrizhetik önállóságukat a 500-nál kisebb diáklétszámú iskolák
Több tucat nagyvárosi és szórványiskola léte került biztonságba.
Elmúlik a dicsőség: átépítik a Gloria-pályát
A beruházás összértéke 14,2 millió lej, a munkálatok befejezésének határideje 12 hónap.
Kamionstopot rendeltek el Arad megyében a hőség miatt
Pénteken és szombaton lesz érvényben a korlátozás, mindkét nap 12–20 óra között.
Hőségriadó az ország nyugati felében: 40 fok is lehet
Arad megyében pénteken 10 órától szombat 10 óráig érvényes a riasztás.