Megveheti a székházat az RMDSZ

Az aradi városi képviselő-testület kedd délelőtti ülésén megszavazták azt a határozattervezetet, amely az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházvásáráról szólt. Az érdekképviselet jelenleg bérli a várostól az Episcopiei (Batthyány) utca 32. szám alatti épületegyüttest, de élve az elővásárlási jogával, jelezte vételi szándékát, amit a helyi tanácsnak is jóvá kellett hagynia.

Mint arról beszámoltunk, a felértékelések során két javasolt ár is a városvezetés asztalára került, végül a nagyobbikat, a 405 ezer eurósat bocsátották szavazásra (a másik 383 600 lett volna). Annyit sikerült az RMDSZ-nek elérnie, hogy – az előterjesztéshezképest – áruforgalmi adó ne terhelje a vételt, hiszen nincs szó kereskedelmi tevékenységről.

Az adásvételi szerződést a polgármesteri hivatalnak kell előkészítenie, és az első 33 százalékos részletet az aláíráskor kell kifizetnie az RMDSZ-nek (a fennmaradó összeget pedig törlesztenie). A teljes ára az országos RMDSZ fizeti majd ki.

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.