Megmenekülhet a MARTA autógyár épülete

Arad – és a magyar autógyártás – egyik felbecsülhetetlen értékű ipartörténeti remekműve megmenekülhet a teljes enyészettől, ha az ingatlan jelenlegi tulajdonosai elfogadják az önkormányzat ajánlatát, és a városnak adományozzák az egykori Magyar Automobil Részvénytársaság – Arad (MARTA) máig megmaradt irodaházát.

A 20. század eleji autógyár irodaházának jellegzetes toronyépülete van meg már csak, és talán csak azért nem bontották le a gyártelek és az üzem későbbi tulajdonosai, mert műemléképületté nyilvánították, ekként védettséget élvez.

Az egykori Pécskai úton, a mai Aurel Vlaicu úton található épület állaga romlásának megállításáért azonban az egymást váltó tulajdonosok nem tettek semmit, a városkasszából pedig nem különíthettek el keretet rá, mert magántulajdonban van.

Bognár Levente aradi alpolgármester kezdeményezésére már több mint tíz éve úgy módosították a 37/2008. kormányrendeletet, hogy az önkormányzatok megvásárolhassák a műemléképületeket, és forrásokat biztosíthassanak azok megmentésére. Az egykori MARTA autógyár – illetve, ami maradt belőle – jelenleg az ASTRA Rail Industries villamos- és vagongyár területén található, annak a tulajdonát képezi. A nagy múltú aradi vállalat (elődje a az 1891-ben osztrák tőkével megalakult Weitzer János-féle gép- és vagongyár) számos ingatlanát eladták már, a műemléképület szomszédságában is bevásárlóközpont épült.

A városvezetés az elmúlt években többször is tárgyalt a tulajdonosokkal az épület megmentésének szükségességéről, előrelépés azonban nem történt. A polgármesteri hivatal sajtóközleménye szerint kedden Bognár Levente fogadta a cég képviselőit, akiknek tolmácsolta a városvezetés ajánlatát: adományozzák a város tulajdonába a műemléképületet, az önkormányzat pedig gondoskodik a restaurálásáról. A beszámoló szerint a tulajdonosok nyitottak erre, de a döntést a részvénytársaság vezetőségének kell meghoznia.

Az ASTRA vagongyárat 2017-ben vásárolta meg az amerikai The Greenbrier Companies, Inc., amely lengyelországi érdekeltségekkel is rendelkezik, és kelet-közép-európai befektetései révén hozta létre a Greenbrier Europe vállalatot.

„Nem tettünk le az épület megmentéséről, hiszen az Arad ipartörténetének egyik jelképe – idézte a városházi közlemény Bognár Leventét. – A tulajdonosoknak semmilyen elképzelésük sincs, mihez kezdjenek vele, ezért felajánlottuk nekik, hogy átvesszük a tulajdonjogot, cserébe felújítjuk. Remélem, mielőbb pozitív választ adnak, hogy hozzákezdhessünk az épület megmentéséhez, hiszen nem csak helytörténeti fontosságú ez a műemléképület.”

Fotók: prourbe.ro

Aradon 1908-ban alapítottak az autógyárat Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) néven. 1909-ben indult meg a termelés, különböző típusú autókat állítottak elő, London utcáin aradi gyártmányú taxik közlekedtek, s Budapest taxiforgalma is 250 MARTA-kocsival indult be 1913-ban – olvasható Puskel Péter helytörténész Aradi sikertörténetek című könyvében. Összességében 87 személy- és 730 teherautó hagyta el a gyárkaput. Az első világháború idején a MARTA kényszerűen a hadiipart szolgálta, majd fokozatosan átállították repülőgép-gyártásra. Pár évvel később az első román repülőgépek is innen indultak próbaútjukra. A Marta eredeti profilját fokozatosan elsorvasztották, majd 1925-ben az új román hatalom az autógyárat beolvasztotta az időközben ASTRA névre átkeresztelt vagongyárba.

A rovatból ajánljuk:

Megrongálták a temesvári református templom és bérpalota falán a Tőkés-emléktáblát
Ismeretlen tettes megrongálta a Temesvár Belvárosi Református Templom homlokzatán elhelyezett kompozit emléktáblát, amely az 1989-es forradalom idején a templom falára festett, történelmi jelentőségű magyar nyelvű feliratot őrizte: „Éljen Tőkés László! Szabadság!”
Megőrizhetik önállóságukat a 500-nál kisebb diáklétszámú iskolák
Több tucat nagyvárosi és szórványiskola léte került biztonságba.
Elmúlik a dicsőség: átépítik a Gloria-pályát
A beruházás összértéke 14,2 millió lej, a munkálatok befejezésének határideje 12 hónap.
Kamionstopot rendeltek el Arad megyében a hőség miatt
Pénteken és szombaton lesz érvényben a korlátozás, mindkét nap 12–20 óra között.
Hőségriadó az ország nyugati felében: 40 fok is lehet
Arad megyében pénteken 10 órától szombat 10 óráig érvényes a riasztás.