Magyar jövőt a szórványban! [AUDIÓ]

Tíz megye, összesen tizenegy történelmi régió képviselőjének a részvételével rendezte meg idei szórványkonferenciáját az RMDSZ Aradon, a múlt szombaton.

Az aradi városháza dísztermében rendezett tanácskozáson megvitatták a magyar érdekvédelmi képviselet 2015 és 2019 közötti szórvány cselekvési programjának eredményeit, illetve új stratégiát dolgoztak ki a 2020–2024 közötti időszakra Magyar jövőt a szórványban! címmel.

Tíz megyéből érkeztek résztvevők

Elhangzott: soha nem állt még annyi forrás és nem indult annyi program a szórványközösségek támogatására, mint manapság, de önmagában az nem ad örömre okot: az elégedettséget ez jelenti majd, ha mindennek a pozitív eredményeit is látjuk.

Winkler Gyula ismertette a cselekvési tervet

A rendezvényről Pataky Lehel Zsolt készített összeállítást a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Szent István-ünnepség Pécskán
Augusztus 20-án a magyar államalapításra emlékezünk.
„Felfedeztük” Török Zsolt ösvényeit, a hat éve elhunyt alpinista által megálmodott parkerdőt
A néhai hegymászó nemcsak a hegyek, hanem a Maros szerelmese is volt.
Ünnepi szentmise augusztus 20-án
Államalapító Szent István király emlékére az aradi minorita templomban.
Faragó Péter: kormányfőtitkár-helyettesként is az aradi magyarságot képviselem [AUDIO]
A megyei RMDSZ-elnök szerint kinevezése lehetőség a közösségnek, hogy igényeit Bukarestben is hallathassa.
Eladó a Neuman-ház, amely Ceaușescu-rezidenciaként is szolgált
A 30 szobás belvárosi villa ára 2,4 millió euró. Hotelként is használhatják a befektetők.
Temesváron elkezdődött a Forradalom Útvonalának kialakítása
A városvezetés célja, hogy az emberek emlékezetében tartsák az 1989. decemberi eseményeket.