„Ma is a szabadságért, a jogainkért kell küzdenünk” [AUDIÓ]

Aradon a 13 vértanú honvédtiszt emlékművénél, a Szabadság-szobornál emlékeztek az aradiak az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 169. évfordulójára szerda délután.

Elsőként Gheorghe Falcă aradi polgármester üdvözölte a megjelenteket, a magyarság iránti tiszteletét – immár nem első alkalommal – hangsúlyozó beszéde elnyerte a hallgatóság tetszését. Kecskés Tibor kolozsvári magyar konzul a magyar, Cosmin Pribac Arad megyei prefektus a román kormányfő üdvözletét tolmácsolta.

A záró beszédet Faragó Péter parlamenti képviselő, az Arad megyei RMDSZ elnöke tartotta, s többek közt kifejtette, hogy az erdélyi magyarságnak ma is ugyanúgy küzdenie kell a szabadságjogokért, mint a ’48-as hősöknek.

A Noua Dreapta megint tüntetett

A Román–magyar megbékélés parkjában tartott megemlékezés zavartalanul telt, de a tér túlsó végében tüntetőleg megjelent a román szélsőjobboldali Noua Dreapta szervezet trikolórokkal felszerelkezett maroknyi tagja.

Faragó Péter

A Szabadság-szobor és a román hősök emlékművének megkoszorúzása után a nagyszínházban ünnepi előadáson vettek részt az aradi megemlékezők.

Koszorúzás

Hallgassa meg Faragó Péternek a Szabadság-szobornál elhangzott beszédét:

A rovatból ajánljuk:

Tisztújítás az Alma Mater Alapítványnál: a cél továbbra is a magyar oktatás felkarolása [AUDIO]
Újabb két évre Kranowszky-Nagy Andreát választották elnöknek. A közgyűlésen a kuratórium tiszteletbeli tagjává választották Sándor Tivadar nyugalmazott arad-gáji római katolikus plébánost, aki mindig is szívügyének tekintette a magyar oktatás támogatását.
Esélyt kell adni, hogy a magyar ember magyar jelöltre szavazhasson [AUDIO]
Péró Tamás megyei ügyvezető elnök az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje.
Veres Attila Csaba: „A várakozás elvesztegetett idő, a célért tenni kell” [AUDIO]
Az üzleti szférából érkezett az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje.
Bognár Levente: a legutóbbi alakuló ülésen korelnök voltam, ez jelent valamit [AUDIO]
Nem vállal újabb képviselői mandátumot a korábbi aradi alpolgármester.
A szokásosnál korábban támadnak a kullancsok az enyhe időjárás miatt
Agyvelőgyulladást, Lyme-kórt és krími-kongói vérzéses lázat okozhat a rovar.