Iskolai ösztöndíjak a Rákóczi Szövetségtől

A Rákóczi Szövetség és az RMDSZ Arad Megyei Szervezete együttműködésének köszönhetően 2019-ben egész Arad megyére kiterjedt az iskolaválasztási ösztöndíj-program.

A Rákóczi Szövetség munkatársai szeptember 19-én és 20-án látogatnak Arad megyébe, hogy azoknak a családoknak, akik gyermekeiket magyar előkészítő osztályba íratták, személyesen adják át az egyenként 10 ezer forintos ösztöndíjakat.

A tavalyi ösztöndíjátadásról ITT olvasható beszámoló, illetve hallgatható meg rádióriport.

A rovatból ajánljuk:

Csődbe ment az új hidat építő vállalat, nincs kivitelező a hibák kijavítására
A javítási munkálatok leállítását kérték azok a csődbiztosok, amelyeket a kivitelező, a PAB România vállalat ideiglenes adminisztrátoraiként jelölt ki a bíróság. A közel háromszáz méter hosszú vadonatúj közúti híd egyes elemeit vissza kell bontani, mert megsüllyedt a szerkezet. Ráadásul a bíróság a héten felszámolta a csődeljárás alatt lévő céget, ekként nincs, aki elvégezze a munkát.
Rendkívüli ülésre hívták össze az MKT-t
A helyi és kerületi szervezetek tisztújító közgyűléseit is előkészítik a tanácskozáson.
Hangvezérlésű segélyhívót üzemeltek be a megyei kórházban
A rendszer különösen a frissen műtött pácienseknek jelent segítséget, akik nem érik el a hagyományos csengőgombokat.
„Felhajtás” nélküli tanévnyitót tartottak a Csiky Gergely Főgimnáziumban [AUDIO]
A tanügyi szakszervezetek által meghirdetett bojkotthoz igazodtak.
Egy érsek és két püspök koncelebrál Kisboldogasszony napján Máriaradnán
Szűz Mária születésnapja a római katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe.
Aradon is megfigyelhető volt a holdfogyatkozás
A jelenség 82 percig tartott Közép-Európában. Aradon 20:30-kor kezdődött, és 21:11-kor érte el csúcspontját.