Fontos elismerésnek tartják a Csiky-díjat [AUDIÓ]

Mint minden évben, az idei Csiky-napi ünnepségen is kiosztották a Csiky-díjakat az arra érdemes XII. osztályos tanulóknak az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban. A nézőknek is nagy izgalmakkal jár ez az esemény, hiszen a kitüntetetteket senki sem tudja előre, ezért nemcsak a végzősök várják különösen ezt a napot. Idén három diáklány: Back Annamária, Mészár Zsófia és Zsámbok Emese érdemelte ki a Csiky-díjat tanulmányi eredményével, illetve közösségi munkájával. A Temesvári Rádió kisriportere, Naschauer Kinga X. osztályos diák őket kérte mikrofon elé. Az interjúk a szerdai ifjúsági műsor számára készültek.

A rovatból ajánljuk:

Befejezik a borosjenői vár felújítását, ősszel már látogatható lesz
Egy év kényszerszünet után újraindul a restaurálás.
Felfüggesztik a villamosközlekedést a városközpontban csütörtök délben
Megemlékezéseket tartanak a Hősök Napja alkalmából.
Krónikus lehet a hantavírus-fertőzött férfi betegsége, nem újkeletű
Rossz életkörülményei kedvezhettek a fertőzés kialakulásának.
Közleményt adott ki a közegészségügyi igazgatóság az aradi hantavírus-fertőzöttről
A tüneteket vírusos fertőzésre utaltak: láz, fejfájás, ödéma, köhögés és bőrkiütések.