Becsengettek [AUDIÓ]

Arad megyében közel 2200 magyarul tanuló diáknak csengettek ma be.

Sok helyütt összevont osztályokban tanulnak a gyerekek, de a nagyobb lélekszámú magyar közösségek iskoláiban önálló osztályok is vannak minden évfolyamon. Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium az egyetlen olyan intézmény, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelvükön tanulhatnak a magyar diákok.

Az iskolai ünnepség után a belvárosi minorita templomban ökumenikus istentisztelet keretében is megnyitották a tanévet.

Almási Valéria tanítónő az előkészítő osztályosokkal

Az iskolai rendezvényen Pataky Lehel Zsolt is részt vett. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült riportot:

A rovatból ajánljuk:

Macskalakhoz juthatnak az aradi társasházak, ha igénylik az önkormányzatnál
A polgármester szerint a kezdeményezés hozzájárul a felelős állattartáshoz.
Bölcsődét avatott Angyalkúton Cseke Attila fejlesztési miniszter
Arad megyében összesen nyolc intézmény lesz, amelyek több mint 500 munkahelyet teremtenek.
Szent Ferenc ereklyéje Aradon: merjük radikálisan élni az evangéliumot
A minorita templomban Pál József Csaba megyéspüspök celebrált szentmisét.
Bérbe- vagy eladná a víztornyot a városnak a két tulajdonos
Az épületben képzőművészeti galériát és ipartörténeti kiállítást hoztak létre.
Ma még a hőség miatt adtak ki vörös riasztást, csütörtökön pedig vihar miatt figyelmeztetnek
Péntek délelőttig Arad megye teljes területe vörös riasztás alatt lesz.