Az RMDSZ aláírt a szociálliberális koalíciónak

Parlamenti együttműködésről szóló megállapodást kötött a kormányalakításra készülő szociálliberális koalíció pártjaival – a parlamenti mandátumok több mint 47 százalékával rendelkező Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a hatszázalékos súlyú Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerdán.

A dokumentumot a parlamenti mandátumok 6,5 százalékával rendelkező RMDSZ részéről Kelemen Hunor szövetségi elnök, a PSD-ALDE koalíció részéről a koalíciós pártok elnökei írták alá a bukaresti parlamentben. A megállapodás aláírása után Liviu Dragnea, a PSD elnöke elmondta: a PSD-ALDE koalíció egy stabil parlamenti többség kialakításában érdekelt.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy az együttműködéssel egyebek mellett a – politikai stabilitás szempontjából is fontos – többség-kisebbség viszony javítására keresnek megoldást. A megállapodás a felek – egymással egyeztetett – törvénytervezeteinek kölcsönös támogatásáról szól. Az RMDSZ vállalja, hogy támogatja a román kormány törvénykezdeményezéseit, amelyekről a minisztériumoknak előzetesen konzultálniuk kell a megállapodást aláíró pártok parlamenti frakcióival, beleértve az állami költségvetés tervezetét is.

A felek prioritásként támogatják az oktatási és egészségügyi kezdeményezéseket, a kormányprogramba foglalt infrastruktúra-fejlesztések és autópályaprogram megvalósulását, a közüzemi szolgáltatások decentralizációját, a helyi és megyei közigazgatásban dolgozók bérének növelését, javítani szándékoznak a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának jogi keretein – olvasható a szerdán aláírt megállapodásban. A dokumentum aláírói leszögezik: a felek vállalják a nemzeti kisebbségek közigazgatási anyanyelvhasználatára, oktatására és jelképhasználatára vonatkozó törvényes előírások és a – Románia által aláírt – nemzetközi egyezményekből fakadó kötelezettségek betartásának biztosítását.

A megállapodás végrehajtása érdekében az RDMSZ képviselőházi és szenátusi frakcióvezetői hetente konzultálnak a koalíciós pártok frakcióvezetőivel, a felek pedig minden parlamenti ülésszak végén megvizsgálják, hol tart a vállalások teljesítése.

Az RMDSZ küldöttségét szerda délután várta az elnöki hivatalba Klaus Iohannis államfő, aki kormányalakítási egyeztetésre hívta a parlamenti pártokat. Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ-nek nem lesz saját javaslata a miniszterelnök-jelölt személyét illetően, de a parlamenti szavazáson támogatni fogja a PSD-ALDE kormány beiktatását. A PSD-ALDE koalíció Sevil Shhaideh 52 éves közgazdászt, volt regionális fejlesztési minisztert javasolta a miniszterelnöki posztra az államfővel folytatott kormányalakítási konzultáció alkalmával szerdán.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Kis karácsony, nagy karácsony – november 14-én nyílik az aradi vásár
A díszkivilágítást december 5-én kapcsolják fel, a vásár pedig jövő január 10-ig tart.
Szeretetből erőt meríteni – Böjte Csaba előadása Aradon
A ferences szerzetes személyes tapasztalataiból tart inspiráló előadást.
Konzuli fogadónapot tartanak decemberben Aradon
Honosítási ügyintézés és anyakönyvi bejelentések.
Mától alacsonyan szállnak a gépek Arad felett: „átköltözik” a temesvári reptér
A kifutópálya bővítése miatt három hétig Arad szolgálja ki a légiforgalmat.