Az eddiginél sokkal agresszívabb a kanyaró [AUDIÓ]

2016 eleje óta több mint 3100 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak Romániában, és tizenhatan vesztették életüket. Korábban átlagosan 7-8 kanyarós esetet jegyeztek évente. A járvány a múlt év végén érte el tetőfokát, azóta kevesebb megbetegedést jegyeztek, ám megjelent a kanyaró Magyarország keleti határvidékén és Nyugat-Európában is, ahová romániai vendégmunkások és turisták vihették el a vírust. A romániai szakemberek szerint, aki kapott oltást, védettséggel rendelkezik, és egy egészséges embernek nincs miért tartania attól, hogy elkapja a betegséget, ha mondjuk Romániába utazik.

Arad megyében 2016 áprilisában jelent meg a kanyaró, és azóta, egészen mostanáig körülbelül 640 esetet jegyeztek fel – mondta az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság, a helyi ÁNTSZ sajtószóvivője, dr. Daniela Cârnațu az Aradi Híreknek. „Az orvosi szakkönyvekben gyerekbetegségnek nevezik, jelenleg azonban sokkal súlyosabb lefolyásról beszélhetünk, mert az eddiginél agresszívabb vírustörzs okozza” – tette hozzá.

A szakember szerint vakcinából nincs hiány, és bár egy időben valóban volt egyfajta oltásellenes kampány a lakosság körében, csak az év eleje óta 3500 gyereket oltottak be Arad megyében.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását a kanyarójárványról, amely a Kossuth Rádió csütörtöki Napközben című műsorában hangzott el:

FRISSÍTÉS: Romániában 3799-re emelkedett az igazolt kanyarós esetek száma a betegség tavaly februári megjelenése óta - közölte az országos közegészségügyi intézetre (INSP) hivatkozva péntek este az MTI. Március 10-én még kevesebb mint 3500, előtte egy héttel pedig csaknem 3200 igazolt fertőzésről tudtak. Ebből kiderül: az utóbbi hónapban gyakorlatilag hétről hétre megduplázódott az újabb megbetegedések száma. A legutóbbi összesítés óta nem volt újabb halálos eset. A kanyaró eddig 17 halálos áldozatot követelt.

A rovatból ajánljuk:

Kis karácsony, nagy karácsony – november 14-én nyílik az aradi vásár
A díszkivilágítást december 5-én kapcsolják fel, a vásár pedig jövő január 10-ig tart.
Szeretetből erőt meríteni – Böjte Csaba előadása Aradon
A ferences szerzetes személyes tapasztalataiból tart inspiráló előadást.
Konzuli fogadónapot tartanak decemberben Aradon
Honosítási ügyintézés és anyakönyvi bejelentések.
Mától alacsonyan szállnak a gépek Arad felett: „átköltözik” a temesvári reptér
A kifutópálya bővítése miatt három hétig Arad szolgálja ki a légiforgalmat.