Aláírhatják Lendvával a partneri kapcsolatot [AUDIÓ]

Az aradi városi tanács keddi ülésén egyhangúlag elfogadták a Lendvával való partnerkapcsolat megkötésére vonatkozó határozattervezetet. Így minden formalitást teljesítettek, hogy aláírhassák az egyezményt Zala György szobrászművész, az aradi Szabadság-szobor alkotója szülővárosának önkormányzatával, már csak egy megfelelő időpontot kell találni – mondta a testületi ülés végén az Aradi Híreknek Bognár Levente alpolgármester. Korábban beszámoltunk arról, hogy szlovéniai város és Arad Zala György és a helyi magyar közösségek révén került kapcsolatba egymással, és azt a jó együttműködést szeretnék kiterjesztetni a közigazgatás, a kultúra és a gazdaság minden területére.

A tanácsülésen egyébként mind a 19 napirendi pontot megszavazták, kisebb nagyobb vita a zöldövezetek öntözőrendszerének megvalósíthatósági tanulmánya, a Ioan Slavici-színház felújítása és a hőerőműnek folyósított költségvetési támogatás kapcsán alakult ki. Az ellenzékben politizáló szociáldemokrata párti képviselők előbbi esetében sokallták az előirányzott összeget („rablásnak” minsőítették), a színházfelújításnál azt kifogásolták, hogy miért kell a helyi büdzséből, az aradiak pénzéből felújítani a művelődési intézményt (az európai uniós pályázat elbukott), a távhőszolgáltatónak szánt szubvenció apropóján peid rossz gazdálkodással vádolták a városvezetést. Mindez a szocdemek és Călin Bibarț nemzeti liberális párti alpolgármester közötti populista vitába torkollott, Bognár Levente RMDSZ-es alpolgármester a színházfelújítás kapcsán szólt közbe, mondván, hogy a 19. században, a színház építésekor még nem létezett Európai Unió, de a város kész volt meghozni az áldozatot, ezért talán az utókornak is érdemes erőfeszítést tennie, hogy ne hagyja tönkremenni a műemléképületet.

Visszatérve az Arad és Lendva közötti partnerkapcsolatra, nemrégiben a muravidéki városban emlékeztek Zala György születésének 159. évfordulójára. Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt ennek kapcsán készült összeállítását, amely a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában hangzott el.

A rovatból ajánljuk:

Lemondott az egyik alprefektus azt követően, hogy a PSD kilépett a kormányból
A szociáldemokraták minden kormányzati tisztséget visszaadtak.
Kitiltja az aradi önkormányzat a félkarú rablókat és egyéb nyerőautomatákat
A lottózókra és sportfogadási irodákra nem érvényes a korlátozás.
Az elköltött milliók ellenére sem működik teljesen az okosparkolás
A szenzorok aktiválását akadályozza a járdajavítás.