Határ menti együttműködésekről egyeztettek Gyulán [VIDEÓ]

Gyula az interreges pályázatoknak köszönhetően szeretné megerősíteni a nagyváradi színház és a gyulai teátrum együttműködését, illetve elsősorban Araddal közösen mélyítenék el a civil szervezetek kapcsolatát.

Az elmúlt év decemberében megjelentek az INTERREG V-A Románia–Magyarország határon Átnyúló Együttműködési Program egyes prioritásainak a felhívásai. A közeljövőben újabb pályázati lehetőségek fognak megnyílni, amelyek a települések fejlesztését, a határ két oldalán lévő önkormányzatok gazdasági, kulturális, civil és turisztikai együttműködésének az erősítését szolgálják.

A lehetőségekről tájékoztatták a határ menti magyarországi és romániai megyék településeinek önkormányzati vezetőit kedden Gyulán. A fő előadó Perényi Zsigmond, a magyar Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára volt.

A Gyula Televízió beszámolója szerint a következő időszakban a katasztrófavédelemmel, vízgazdálkodással és a természeti örökség védelmével kapcsolatos programok kerülnek a középpontba. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság régóta bír jó határon túli kapcsolatokkal, és ezt a lehetőséget sem szeretnék kihagyni. Most román oldalon a Köles-érnél található tulkai zsilip rekonstrukciójára kerülne sor. Ez a magyar fél számára is fontos, mert javulnának az esélyei a kisvizes időszakban végrehajtott ökológiai vízpótlásnak. Magyar oldalon a szanazugi árvízvédelmi központ korszerűsítésére készülnek.

Az interreges pályázatokra nagy lehetőségként tekint a gyulai városvezetés is. Kónya István alpolgármester elmondta, a hamarosan megjelenő, új felhívások Araddal és Nagyváraddal a kultúra, az oktatás és a civil szféra területén kínálnak lehetőségeket, ezek között talán a legfontosabb, hogy felújíthatják a Ladics-házat és az aradi kultúrpalotát. Gyula az interreges pályázatoknak köszönhetően szeretné megerősíteni a nagyváradi színház és a gyulai teátrum együttműködését, illetve elsősorban Araddal közösen mélyítenék el a civil szervezetek kapcsolatát.

Tekintse meg a Gyula Televízió videóját:

 

A rovatból ajánljuk:

Kapocs a Maros – vízitúra Aradtól Szegedig
Élménybeszámoló a négynapos kalandról.
Román–magyar együttműködéssel javították a Maros alsó szakaszának árvízi biztonságát
Összehangolták a vízügyi adatbázisokat, közös elöntési „haváriatérképek” készültek.
Segítség az ingázóknak a beutazási adatlap módosítása [AUDIO]
Elég csak egyszer kitölteni a digitális járványügyi nyilatkozatot.
Jóváhagyta a kormány a kisvarjasi és ottlakai határátkelők megnyitását
A magyar fél vállalta az infrastruktúra kiépítését.