Jelentős magyar részvétellel nyílt meg a 27. Agromalim [AUDIÓ]

Közel 35 ezer négyzetméteren zajlik a vásár. A Hegyalja térről ingyenes buszjáratot működtetnek a szervezők az Expóra.

Huszonhetedik alkalommal nyílt meg csütörtök délelőtt Aradon az Agromalim Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Csomagolás-technikai Szakkiállítás.  Hat ország több mint 250 kiállítója vesz részt a hagyományos aradi vásáron.  Az ünnepélyes megnyitón Gheorghe Seculici, a szervező Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Agrárkamara elnöke mellett a megye és a megyeszékhely elöljárói, a szakminisztérium képviselői és mások mellett még Skapinyecz Péter, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) igazgatója mondott beszédet.

Közel 35 ezer négyzetméteren zajlik a vásár. A látogatók között tombolát sorsolnak ki, szabadföldi talajmegmunkálkási bemutatót és tehénszépségversenyt is rendeznek a vasárnapig nyitva tartó kiállításon. A Hegyalja térről ingyenes buszjáratot működtetnek a szervezők az Expóra.

Számos szakmai konferencia kíséri az eseményt, péntek délelőtt például aradi és gyulai üzletemberek találkozóját tartják meg, szombato délelőtt pedig a 17. Magyar–magyar gazdafórumra kerül sor ugyanott.

Pataky Lehel Zsolt a Temesvári Rádió című műsora számára készített riportot a rendezvényről. Hallgassa meg:

Audió

A rovatból ajánljuk:

Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.
Tömeges elbocsátásokra készül egy aradi gépkocsialkatrész-gyár márciustól
A Leoni 1600 alkalmazottjából 465-től válik meg idén.
Karrier a volán mögött – miért lehet népszerű egy sofőr állás napjainkban is?
Az álláspiacon folyamatosan bukkannak fel olyan lehetőségek, amelyek aktuálisan képesek kitűnni a tömegből. (x)
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.