Eltörölték az üzemanyag pótlólagos adóját és a részmunkaidősök többlet tb-járulékát

A parlament szerdán módosította az adótörvénykönyvet és eltörölte január elsejei hatállyal az üzemanyagra kivetett pótlólagos adót, valamint a részmunkaidős dolgozókra kivetett többlet társadalombiztosítási járulékot.

A jogszabály-módosítást 280 törvényhozó támogatta egy honatya ellene szavazott két tartózkodás mellett. Az üzemanyag jövedéki adójára kivetett 7 eurócentes többletadót 2014-ben vezette be a Victor Ponta miniszterelnök vezette szociáldemokrata kormány.

Az ideiglenes intézkedést 2016-ban nem hosszabbította meg a Dacian Cioloș által vezetett technokrata kabinet, ezért 2017-ben a szociáldemokrata Mihai Tudose vezette kormány megerősítette az előző szociáldemokrata kabinet döntését, így lényegében a jövedéki adó ugyanazon a szinten maradt. Most a 7 eurocentnek megfelelő 32 banival csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

A tervezetet a novemberben kormányra került liberálisok kezdeményezték, akik azt várják az intézkedéstől, hogy csökkenjen az üzemanyag ára. Igazságtalannak tartották ezt a többletadót, amelyet azzal az ürüggyel vezettek be, hogy autópályákat építsenek belőle, de valójában a kormánynak több bevételre volt szüksége az adócsökkentések, valamint a bér- és nyugdíjemelések fedezésére – állítják a liberálisok.

Hasonlóan igazságtalannak tartották a 2017-től hatályban levő, a részmunkaidős dolgozókat és az őket alkalmazó vállalatokat sújtó többlet tb-járulékot, hiszen minimálbér utáni járulékot voltak kénytelenek fizetni azok is, akik a minimálbérnél kevesebbet kerestek. Ez megnehezítette a részmunkaidős dolgozók alkalmazását. A tervezet ellen például az újságkihordó cégek tiltakoztak. A szociáldemokraták szerint mintegy 4,5 milliárd lej bevételtől esik el az államháztartás a két intézkedés nyomán.

Az államháztartási hiány az idén eléri a bruttó hazai termék 4,4 százalékát, a jövő évi pedig 3,5 százalék lehet. A kisebbségi liberális kormány december közepére ígérte a 2020-as állami költségvetés bemutatását.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Tavaszi vásár – kettő az egyben az Expón
A kertrendezéstől kezdve az újgenerációs épületgépészeti megoldásokon át a kézműves termékekig mindet megtalálnak majd az érdeklődők.
Hétvégi boltzárat fontolgat a kormány
Kíváncsiak, milyen hatása lenne egy ilyen döntésnek.
Év végéig meghosszabbították az alapélelmiszerek árrésstopját
Többek között a kenyérre, a tejtermékekre, a friss húsra és zöldségekre vonatkozik.
Március 19-én kezdődik a roncsautó-program
Új elektromos autókra 120 ezer lejt adnak.
Elkészült a hazai elektromos töltőállomások térképe
Elérhető az energiaügyi minisztérium honlapján.
Támogatják a termelést, de az értékesítést is kellene [AUDIO]
Állami segítséget igényelhetnek a paradicsom-, fokhagyma- és burgonyatermesztők.