Átadták az Év tortája-díjat az aradi GastroPan kiállításon

A konstancai Megasimitis Cukrászda terméke nyerte a 2019-es Év tortája-díjat, amit az aradi Expón csütörtökön kezdődött nemzetközi GastroPan sütőipari szakkiállításon ítéltek oda.

A háromnapos vásárt Dél-Kelet-Európa legnagyobb szakmai rendezvényének tartják a szervezők és résztvevők egyaránt: utóbbiak 22 országból érkeztek, és több mint 130 standot állítottak. Az ország második legnagyobb kiállítási központjának mindhárom pavilonja foglalt, sőt az emeleti termeket is belakták a gyártók, forgalmazok, pékségek és cukrászatok képviselői.

„Mi a gyakorlati munkára helyezzük a hangsúlyt, rengeteg bemutató van, amelyeken meg lehet nézni, hogy dolgozik egy világ- vagy olimpiai bajnok cukrász vagy szakács, és ha ilyen személyiségeket látnak a résztvevők, kedvet kapnak arra, hogy innovációba fektessenek, újítsanak” – monda a szervező Pan Gastro Egyesület elnöke, Váradi János. A Magyar Pékszövetség volt elnöke 2001-ben telepedett Budapestről Székelyudvarhelyre, és feleségével indította el a szakkiállítást, amely 11. kiírásához érkezett, és Váradi János szerint évről évre a GastroPan szabja meg a szakma hazai és környező országokbeli képviselői körében a trendeket.

A szervezők által alapított Év tortája-díjat az első napon kiosztották. Idén a dietetikus torta volt a tematika, úgyhogy „mentes” cukrászati költeményeket kellett készíteniük a benevezőknek, akik mintegy kéttucatnyian voltak. A legjobbnak a konstancai Megasimitis Cukrászda termékét ítélte a zsűri. Készítője, Vasilica Ciobaniuc érdeklődésünkre elmondta, hogy nehéz volt elkészíteni, hiszen nem használhatott normál alapanyogat, vajat, tejfölt, tejszínt stb. Két algafajtából, a fehérjéket, vitaminokat, ásványi anyagokat és jótékony hatású fitokemikáliákat nagy mennyiségben tartalmazó spirulinából, valamint a hozzá hasonlóan fehérjedús chlorellából készült a tortája, illetve goji-bogyót használt fel hozzá.

A szervezők bejelentették, hogy a jövő évi versenyre gyümölcstortákkal lehet majd benevezni, de kizárólag őshonos gyümölcsöket használhatnak a cukrászok.

Pénteken délután kihirdetik az Év kenyere-díj győztesét is. A vásár pénteken és szombaton is 10 és 18 óra között látogatható az aradi Expón.

A rovatból ajánljuk:

Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban, ennek csaknem fele pedig adóként és jövedéki adóként az államhoz kerül. Szeptember végén a Brent nyersolaj hordónkénti 105 dollár körül mozog a világpiacon.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.