Május 14-én, csütörtökön 19 órától Bott Frigyes (Garam-mente borvidék – Felvidék) tart borkóstolót az aradi Tulipán Könyvesbol és Borozóban. Néhány szó Bott Frigyes borairól: „Célunk, hogy mindenkori tudásunk szerint, a helyi adottságokra alapozva, élménygazdag, elegáns borokat készítsünk. A természethű, tiszta ízű bor nem más, mint sok-sok letisztult apró mozzanat összessége – szőlőben és pincében egyaránt. Előnyben részesítjük borvidékünk hagyományos fajtáit: a furmintot, a hárslevelűt, a juhfarkot, a kékfrankost és a kadarkát. Világfajták közül pedig a rajnai rizlingen és a pinot noir-on van a hangsúly. Két házasított borunknak kiemelt figyelmet szentelünk, az egyik a Granum (a garami dűlőről), melyben világfajták – tramini, pinot blanc, sauvignon blanc és olaszrizling – egyesülnek. A másik a Super Granum (a Garam fölötti dűlőről), mely Kárpát-medencei fajták házasítása hárslevelűvel, furminttal, juhfarkkal és sárfehérrel.”
A borsor:
Granum 2013
Tramini 2013
Juhfark 2013
Hárslevelu 2011
Super Granum 2013
Pinot noir rosé 2014
Kékfrankos 2013
Kadarka 2013
A borok mellé lesz valami harapnivaló is. Beugró 50 lej. Részvétel csak előzetes regisztráció alapján. Regisztrálni lehet mail-en (schmak@araditulipan.eu) vagy telefonon (0722/242-877).