Bulvár

Tűz ütött ki egy farmon, több száz szalmabála égett el

Fotó: ISU Arad

Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint az aradi hivatásos, valamint a sofronyai és zimándújfalui önkéntes tűzoltók munkáját a farm tulajdonosa segítette, hogy egy 10 ezer, illetve egy 30 ezer literes víztartályt bocsátott a rendelkezésükre.

A tűzoltóknak végül sikerült megfékezniük a lángokat, de azok így is mintegy 600 szalmabálát emésztettek fel, körülbelül ezer négyzetméter égett le.

Embercsempész-hálózatra csaptak le a rendőrök [FRISSÍTVE]

Korán reggel indult a razzia | A rendőrség által közreadott felvétel

A gyanú szerint 30 román és külföldi állampolgár tavaly március és idén január között működtetett egy bűnszervezetet, amely elsősorban Bukarestben és Temesváron környékezett meg menekültstátussal vagy munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldieket, elsősorban ázsiaiakat, hogy – busás haszon reményében – segítenek nekik átjutni illegálisan a határon, és elviszik őket a schengeni térség egy olyan országába (Olaszország, Ausztria és Németország volt a célállomás), amelybe nem kaptak vízumot.

Hárman megsérültek, miután autójukkal beborultak a sáncba

Elvesztette uralmát a jármű felett | Fotó: ISU

Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) közleménye szerint a sofőrt a műszaki mentősöknek kellett kivágniuk a kocsi roncsai közül, majd kórházba szállították. Kórházba vitték a kocsi másik két utasát is, két nőt.

A rendőrség szerint a 21 éves sofőr nem volt alkohol hatása alatt. A férfi ellen büntetőeljárás indult gondatlanságból elkövetetett testi sértés miatt.

Hétfő reggeli razzia több mint félszáz helyszínen [FRISSÍTVE]

A rendőrség által közreadott felvétel

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Arad megyei igazgatóságának közleménye szerint 89 elfogatóparancsot adtak ki személyek ellen, akiket kábítószer-kereskedelemmel és pszichoaktív szerek kereskedelmével gyanúsítanak.

A DIICOT ügyészei szerint 2023 januárja és 2024 januárja között 45 gyanúsított személy nagy és nagyon nagy kockázatú kábítószert (kokaint, ecstasytablettákat, 3-CMC-t és marihuánát) birtokolt és adott el Arad és Temes megyei fogyasztóknak.

Súlyosan megsérült egy nő Zimándújfalu és Újszentanna között

Letért az útról a jármű | Fotó: ISU Arad

Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) által közreadott felvételek szerint egy személygépkocsi letért az úttestről. 

A tűzoltók és mentők két áldozatot találtak a helyszínen, egy 30 és egy 60 éves nőt, egyiküket sem kellett feszítővágóval kiszabadítani, viszont a fiatalabbat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Beszorult a kisbusz a felüljáró alá

Fotó: ISU Arad

A katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint a kisbuszban tízen utaztak, és az erős ütközés következtében hatan könnyebben megsérültek. Egy 25 éves férfit – a busz Szatmár megyei illetőségű sofőrjét – kórházba szállítottak, öten a helyszínen részesültek orvosi ellátásában, mert elutasították a kórházba szállítást.

Az utasok elmondása szerint a sofőr a navigációs rendszer kijelzőjére figyelt, és nem vette észre a magasságkorlátozást jelző táblát.

Karácsonyi fogás a határon

„Megszállták” a rakteret | Fotó: politiadefrontiera.ro

A határrendészet keddi közleménye szerint a nyerges vontatót egy török állampolgárságú sofőr vezette, aki a fuvarlevél szerint Szlovákiába szállította a textilárut. A kamion rakterének átvizsgálásakor összesen 38 szíriai, iraki és iráni állampolgárt találtak a hatóságok. Többségük korábban menedékjogot kért Romániában.

A sofőr ellen migránscsempészet, a külföldiek ellen illegális határátlépési kísérlet gyanújával indult eljárás.

Agerpres

Két pénztárcát is visszajuttatott tulajdonosainak a helyi rendőrség [VIDEO]

Szerencsés volt a tulajdonos | A helyi rendőrség által közreadott felvétel

December 15-én, pénteken délelőtt az Avram Iancu (Szabadság) téren lett figyelmes egy járókelő egy nem túl bizalomgerjesztő személyre, aki egy pénztárcát talált. Értesítette a járőröket, akik a szomszédos utcában megtalálták az illetőt – azzal védekezett, hogy le akarta adni a talált tárgyak osztályán a pénztárcát, amelyben személyes iratok, illetve több mint 10 ezer lej és valuta volt.