Bene Sándor: fontos, hogy ott legyünk, ahol a döntések születnek, mert csak így harcolhatunk anyanyelvünkért, a kultúránkért [AUDIO]

Bene Sándor, az RMDSZ angyalkúti tanácsosjelöltje | Fotó: RMDSZ

Bene Sándor, az RMDSZ angyalkúti tanácsosjelöltje | Fotó: RMDSZ

2020-ig minden választási ciklusban volt képviselője az angyalkúti magyarságnak a községi képviselőtestületben, a négy évvel ezelőtti választásokon azonban nem jutott be az RMDSZ a tanácsba.

A június 9-re kitűzött helyhatósági választásokon a fő célja a magyar érdekvédelmi szövetségnek, hogy újból mandátumot szerezzen, ehhez pedig a megfelelő jelöltet Bene Sándor személyében találták meg. A helyi református egyházközség gondnoka az 1989-es rendszerváltás, megalakulása óta tagja az RMDSZ-nek, aktív szereplője, szervezője és támogatója a helyi közösségi rendezvényeknek.

Angyalkút mindössze 5-6 kilométerre fekszik Aradtól, ennek ellenére – vagy épp ezért – a helyi magyar közösség szórványba szorult. Magyar oktatás már nincs a településen, jobbára csak a református gyülekezeten belül zajlik magyar közösségi élet. Bene Sándor, az RMDSZ tanácsosi jelöltlistájának vezetője képviselőként a község fejlesztése mellett egy magyar közösségi terem kialakításán, a magyarság életének megkönnyítésén és gazdagításán fog dolgozni.

Pataky Lehel Zsolt beszélgetett Bene Sándor angyalkúti RMDSZ-es tanácsosjelölttel. Hallgassa meg:

COMANDAT DE UDMR ORG. JUD. ARAD,
REALIZAT DE SC LBC TORRENT STUDIO SRL
COD AEP: 23240001

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.