Kinevezték az UTA új vezetőedzőjét

Kedden már munkába is áll az új tréner.

A klub honlapján közzétett közleményben jelentette be az UTA vezetősége, hogy hétfőn aláírták a szerződést a másodosztályú aradi futballcsapat új vezetőedzőjével, Laurențiu Roșuval. Elődjét, Nagy Rolandot az egy héten belül elszenvedett három vereség után menesztették.

Az új szakvezető megbízatása a szezon végéig szól, és ha feljut a csapat az élvonalba, meghosszabbítjék még egy idényre.

Roșu 1975. október 26-án született Jászvásáron, játékosként a fővárosi Steauával öt bajnokságot nyert, azonkívül hűrom-három kupagyőzelemből és Szuperkupa-diadalból vette ki a részét. Pályafutását Spanyolországban fejezte be, ahol a Numancia, a Huelva és a Cadiz labdarúgója volt. A román válogatottban 1998 és 2007 között 38-szor szerepelt, és öt gólt szerzett. Edzőként eddig csak segédként számítottak rá, Vaslui-on, Ploiești-en és a Steauánál.

Roșu erőnléti edzője Francisco Ignacio Martinez Cabrera lesz, akivel a csapat kedd délelőtti tréningjét irányítja majd.

A rovatból ajánljuk:

Nagyiratosi és szentpáli sikerek a magyar fijúsági focikupán
Hét település 15 csapata vett részt két korosztályban.
Pont nélkül tért haza az UTA Moldvából
Továbbra is a kiesőzóna környékén állnak az aradiak.
Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.