Új emlétkáblát kapott Széchenyi István a Nagy-Kazán-szorosban [AUDIÓ]

Szombaton emléktáblát avattak gróf Széchenyi Istvánnak a Nagy-Kazán-szoros romániai oldalán, azon a helyen, ahol a Magyar Mérnök- és Építészegylet 1885-ben állított egyet a Duna szabályozásának tervét kidolgozó polihisztornak, volt közlekedési miniszternek – számol be helyszíni tudósításában a Maszol.ro.

A résztvevők többsége az 1885-ben épült, dízelmotorral felszerelt egykori csavargőzössel
utazott az ünnepség helyszínére

A Vaskapu vízerőmű megépítésével olyannyira megemelkedett a folyó szintje, hogy az tábla a víz alá került. A Magyar Hajózásért Egyesület kezdeményezésére állított új tábla az eredeti szövegét tartalmazza, csak a magyar mellett román és angol nyelven is.

Az új tábla

A szombati ünnepségen a Dunának országokat és nemzeteket összekötő szimbolikus jelentőségét, valamint Széchenyi István egész Európa gazdasági-társadalmi fejlődésére hatással lévő folyamszabályozási tervét méltatták a magyar diplomácia és a történelmi egyházak képviselői. A 973,3-es folyamkilométernél lévő emlékhely csak vízen közelíthető meg.

Csónakkal is érkeztek megemlékezők

A táblát a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István és a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye firssen kinevezett püspöke, Pál József Csaba áldotta meg.

Zákonyi Botond nagykövet. Fotók: maszol.ro

Koszorút dobtak a folyóba.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt helyszíni rádióriportját:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.