Töretlen a kisiratosi citeratábor sikere [AUDIÓ]

A múlt vasárnap kezdődött és szombaton zárul a 6. Népzenei Tábor Kisiratoson. Elsősorban citeraoktatás folyik az egyhetes foglalkozás idején a legkisebbektől a felnőttekig, de népdalokat és néptáncokat is tanulnak a résztvevők, akik főként a Partiumból és a Bánságból, illetve Magyarország különböző településeiről érkeztek az Arad megyei, határ menti faluba. Ez egyébként a Kárpát-medence legnagyob szabású ilyen jellegű tábora, hiszen több mint másfél száz résztvevője van, és egyszerre több helyszínen folynak a próbák. A táborzáró gálát szombat este tartják a helyi kultúrotthonban, amikor is bemutatják ez egy hét alatt tanultakat.

Pataky Lehel Zsolt a helyi iskolában találta meg a szervezőket és a táborozók egy részét. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült összeállítást:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.