Szegényebbek lettünk – elhunyt Kocsik József

81 éves korában, egy gyors lefolyású súlyos betegség következtében csütörtök délután elhunyt Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnöke.

A veterán élvonalbeli labdarúgó és közösségszervező személyiség 1937. február 14-én született. Számos Arad megyei közösségi rendezvény szervezője és támogatója volt.

Fáradhatatlan munkával vívott ki elismerést a gazdaegyletnek mind a magyar, mind a román gazdatársadalomban, a szakmában megkerülhetetlenné vált az AMMGE. Nevéhez fűződik a magyar–magyar gazdatalálkozó, amely az aradi mezőgazdasági vásár egyik jelentős szakmai rendezvénye, és már 18-at szerveztek meg belőle, diplomáciai kapcsolatainak köszönhetően az aradi egyesület a magyar Földművelésügyi Minisztérium támogatásával az egyik legaktívabb erdélyi magyar gazdaegyletté vált. Szimpóziumok, szakmai konferenciák megszervezése fűződik a nevéhez, bábáskodott a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának születésénél, élen járt a falugazdász-hálózat kiépítésében.

Mindeközben az Arad megyei magyarságért aggódó, a közügyekben aktívan részt vállaló személyiség volt, aki szinte az utolsó pillanatig – amíg betegsége engedte – dolgozott.

Magasra tette a mércét, mindazonáltal az utána jövőknek hálás, de ugyanakkor nehéz feladatuk lesz a munkája folytatásaként.

Kocsik Józsefet május 26-án, szombaton 14 órától az aradi Felsőtemetőben kísérik utolsó útjára.

Pihenése legyen nyugodt, emléke áldott!

Pataky Lehel Zsolt

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.