Panoráma Világklub-tagok Pécskán és Aradon

Háromnapos kiránduláson vett részt Arad megyében a Panoráma Világklub 30 fős csoportja Tanka László elnök vezetésével.

A politikától független nemzetközi civil szerveződés célja az országhatárokon belül és kívül élő magyarság összefogása, 95 országában eddig összesen 236 társklub jött létre. A pécskai társklub 2014 decemberében alakult, elnöke Mester József Tamás mezőgazdász, költő, tiszteletbeli elnöke Antal Péter polgármester, alelnöke Kiss Mária, magyarországi társelnökei pedig Szilágyi Árpád és Farkas Annamária. A hálózat minden évben megrendezi Budapesten a Magyar Világtalálkozót, 2016-ban a díszvendégek között volt Pécska is, a várost a Búzavirág Néptáncegyüttes és a helyi elnök képviselte.

A világklub tagjai évente kirándulást szerveznek, ezúttal Pécskára és Aradra esett a választás. A csoport tagjait pénteken kora délután fogadta Mester József Tamás és Antal Péter polgármester az Ipartestület székházában, ahol a hangulatot a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület Nagy Maros citerazenekara biztosította. A vendégek itt megtekintették a Laukó Katalin és Demeter Tímea helyi festőművészek alkotásaiból rendezett mini-kiállítást.

A kiállításon

Ezután, az esős idő ellenére, városnézésre indultak a vendégek. A polgármesteri hivatal után a Szenháromság Parkban lévő 1956-os emlékművet tekintették meg, amelyet Jámbor Ilona, az In Memoriam 1956 Egyesület elnöke mutatott be. Miután megkoszorúzták az alkotást, Farkas Annamária kolozsvári művésznő elszavalta a Szózatot. Következett a bivalyfarm és a modern látogatói központ, a római katolikus templom, a templomkert és a mellette lévő I. Mihály király tér. Este közös vacsorára került sor a pécskai meghívottakkal, ahol ismerkedésre is lehetőség volt.

A Szabadság-szobornál

Szombaton délelőtt a vendégek aradi városnézésen vettek részt. Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke és Puskel Péter helytörténész vezetésével felkeresték a Megbékélési Parkot, a Vesztőhelyet és a városházát. Esze a Panoráma Világklub tagjai részt vettek Pécskán a Búzavirág Néptáncegyüttes és a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület közös 1848-as emlékműsorán, amelyen Tanka László köszöntötte a nézőket és röviden bemutatta a szervezetet.

– Lélekemelő érzés együtt lenni itt, Pécskán, és egy kicsit újra megtanultunk magyarnak lenni. Köszönet ezért – fogalmazott.

Az ezt követő vacsora alkalmával a vendégek közül Nógrádi Tóth István, Tolnai Mari, Farkas Annmari és Vincze B. András énekelt, a házigazdák részéről pedig a Kisperegi Roulette zenekar szórakoztatta a résztvevőket. Vasárnap, hazaindulás előtt, a magyarországi vendégek többsége részt vett a délelőtti szentmisén a római katolikus templomban. A Panoráma Világklub vezetősége meghívta a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesületet az idei Magyar Világtalálkozóra és támogatásáról biztosította a magyar közösségi ház ügyében is.

Sinka Pál

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.