Német zarándoklat Máriaradnára

Az egyházmegye német nemzetiségű hívei és leszármazottaik zarándokolnak a kegytemplomhoz.

Augusztus 2-án, a Porciunkula – az assisi Porciunkula-kápolna fölszentelése emléknapjának – ünnepén a temesvári római katolikus egyházmegye területén élő, valamint az időközben külföldre települt német nemzetiségű hívek és leszármazottaik zarándokolnak a máriaradnai bazilikához.

Ez alkalomból augusztus elsején, szerdán a temesvári Szent György székesegyházban 19.30 órai kezdettel koncertet tartanak, fellép Wilfried Milch (bariton), Alexandra Guțu (gordonka), Franz Metz (orgona). Augusztus 2-án a máriaradnai bazilikában az ünnepi szentmisét 11 órakor Roos Márton temesvári püspök, apostoli kormányzó celebrálja. A szentmise zenei szolgálatát az augsburgi Musikkapelle Banater Schwaben végzi Werner Zippel vezényletével, orgonán közreműködik Franz Metz bánsági származású, jelenleg Németországban élő orgonaművész.

Ezt követően keresztúti ájtatosság lesz, és a résztvevőknek alkalmuk nyílik megtekinteni a radnai kolostormúzeumot. Délután négy órakor orgonakoncertet tartanak a bazilikában Wilfried Milch (bariton), Alexandra Guțu (gordonka), Franz Metz (orgona) közreműködésével – tájékoztat a temesvári megyéspüspökség sajtószolgálata.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.