Megbírságolták az új szemétszállító vállalatot

Nem hozott megváltást a hulladékgyűjtő vállalat lecserélése Aradon: még nincs két napja, hogy a temesvári székhelyű Retimnek kellene elszállítania háztartási hulladékot, de a lakótársulások és magánházak előtt máris hegyekben áll a szemét.

Tavaly júniusban kezdődött a mizéria, amikor is nem hosszabbították meg – ki tudja miért? – az addigi szemétszállító Polaris-szal a lejáró szerződést, illetve új versenytárgyalást írtak ki a szemétszállításra megyei szinten (ekkor alakították meg a megyei hulladékkazdálkodó ügynökséget). Egy hónapig ellepte a megyeszékhely utcáit a szemét, rossz fényt vetve a városra és annak vezetőségére, majd „tűzoltásként” a nagyváradi RER-t bízták meg a takarítással versenytárgyalás nélkül (ez is sok vitát szült a képviselő-testületben többésgben lévő nemzeti liberális, illetve az ellenzékben lévő szociáldemokrata pártiak között). Az időközben lebonyolított tendert a Retim nyerte meg, és a szerződés értelmében április 24-től, keddtől a temesvári cégnek kellene Arad megye-szerte elhordania a szemetet. Hiába hangoztatta a Retim, hogy hetente háromszor viszik majd el a háztartási hulladékot, és bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést is, semmi nem változott, sőt, még az új kukák sem jutottak el mindenkihez (lakosoknak és lakótársulásoknak ingyen jár, a jogi személyiségeknek meg kell vásárolniuk).

A felgyűlt szemét nem csak a lakosoknak szúrt szemet. Gheorghe Falcă nemzeti liberális párti polgármester a városháza szerda esti közleményében kifejtette, hogy bírságot szabtak ki a Retimre, amiért az nem teljesítette a szerződésben foglalt kötelezettségeit. A polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrséget bízta meg, hogy jegyzőkönyvezze, hol vannak a legnagyobb gondok, és a felmérés alapján állapították meg a büntetés mértékét 20 600 lejben.

Okkal mondhatják az aradiak: itt valami bűzlik!

Csalók vinnék a régi kukákat

A volt szemétszállító vállalat, a Polaris sajtóközleményben jelezte, hogy bizonyos személyek a cég munkatársainak adják ki magukat, és magánszemélyektől próbálják kicsalni az eddig használt kukákat azzal, hogy a Polaris összegyűjti azokat. Leszögezték: szó sincs ilyesmiről, a vállalat nem kezdett ilyen akcióba és ne dőljenek be a csalóknak.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.