Hétfőn szentelik püspökké az új főpásztort

A Temesvári Római Katolikus Megyéspüspökség keddi közleménye szerint augusztus 6-án, Urunk Színeváltozásának ünnepén, hétfőn 10 órától a temesvári Szent György Székesegyházban kerül sor az újonnan kinevezett főpásztor püspökké szentelésére és a beiktatására.

Pál József Csaba kanonokot Hegyvidéki Főesperesség főesperesét, a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosát május 16-án nevezte ki Ferenc pápa a temesvári egyházmegye megyéspüspökévé, apostoli kormányzóvá.

A szentmise főcelebránsa és főszentelő Roos Márton leköszönő püspök, társszentelők: Ioan Robu bukaresti érsek, metropolita és Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Az eseményen részt vesz Miguel Maury Buendía apostoli nuncius, a Szentszék romániai és moldovai nagykövete, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, Đuro Hranić diakovár-eszéki érsek, Ternyák Csaba egri érsek, mintegy 40 római katolikus, görögkatolikus, evangélikus, református és ortodox püspök és közel 200 lelkipásztor Magyarországról, Németországból, Szerbiából, Horvátországból, Ukrajnából, a Moldovai Köztársaságból és a romániai egyházmegyékből. A püspökszentelésen Románia kormányát Victor Opaschi vallásügyi államtitkár, Florinel Frunză, az egyházi ügyosztály igazgatója és Cezar Păvălașcu vallásügyi osztályvezető, Magyarország kormányát Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Lőrinczi Zoltán, a Kárpát-medence magyar oktatásának fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár és Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese képviseli.

Pál József Csaba 1955. december 3-án született a Hargita megyei Csíkcsomortánban. Középiskolai tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában, teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán végezte. 1981. június 21-én Jakab Antal gyulafehérvári püspök szentelte pappá.

A püspökszentelés másnapján, augusztus 7-én, az új temesvári megyéspüspök a máriaradnai bazilikában 11 órai kezdettel mutatja be első főpásztori hálaadó szentmiséjét.

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.