Hatvan éve nem volt ennyi konfirmandus Szentleányfalván [AUDIÓ]

A pünkösd előtti hétvégén tartják általában a konfirmálást a református gyülekezetekben. Ez ünnepélyes alkalom a fiatalok hitbéli megerősítése, amikor is a gyülekezetek teljes jogú tagjává válhatnak. Az Aradhoz közeli Szentleányalván öt éve nem került sor konfirmációra, az egykor magyar reformátusok által alapított faluban ugyanis ma már nagyon kevés a fiatal.

Vasárnap nyolcan tettek tanúságot a hitükről, ilyen sokan – Vékony Zsolt József lelkipásztor szerint – az 1950-es évek óta, vagyis mintegy hatvan éve nem konfirmáltak.

Pataky Lehel Zsolt is részt vett az ünnepségen. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készített összeállítását:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.