Három ország – egy nemzet [AUDIÓ]

A testvértelepülési együttműködés és az újratelepítés 200. évfordulója jegyében telt a Kisiratosi Falunapok.

Három ország – egy nemzet mottóval terveztek 450 km-es váltófutást Pusztaszabolcs, Balony és Kisiratos között. A Fejér megyei, felvidéki és partiumi testvértelepülések együttműködésének megerősítéseként szervezett programban pusztaszabolcsi és balonyi amatőr futók vettek részt, illetve az utolsó szakaszon kisiratosiak is csatlakoztak a mezőnyhöz, amely szombat délután érkezett meg az Arad megyei településre. A sportolók fogadása volt a Kisiratosi Falunapok egyik fő attrakciója, a kulturális, hagyományőrző és szórakoztató programok mellett.

Csoportkép a világosi fegyverletétel kisiratosi emlékművénél
Az utolsó hat kilométeren Kisiratosról Almási Vince és Miklós Tibor
csatlakozott a mezőnyhöz
A befutókra várva
Falunapi kirakodóvásár
Néptáncelőadás
Ujj János helytörténész, Korondi-Józsa Erika polgármester
és Sarusi Mihály az író-olvasó találkozón

 

Almási Vince volt polgármestert díszpolgári címmel tüntette ki a helyi tanács
Csocsesz
A 3 Amigo
Royal Team
A közönség remekül szórakozott. Köszönet a képekért Gulyás Leventének!

Pataky Lehel Zsolt is jelen volt a célba éréskor. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült riportját:

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.