Elballagtak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei [AUDIÓ]

Több mint félszáz diáknak jelezte péntek reggel a csengő az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban, hogy lezárult életük egyik fontos korszaka, a 12 iskolaév.

A négy ballagó osztály – a turizmus és közgazdaságtan szak 18-18 tanulója, a matematika-informatika–természettudományok szak 21 végzőse, valamint a tizenegy osztályt kijáró öt szakmunkásképzős – tanteremről tanteremre járva búcsúzott az alma matertől.

Az iskolaudvaron tartott ünnepségen Muntean Tibor iskolaigazgató arra figyelmeztette a nagybetűs életbe kilépőket, hogy az általuk várva várt szabadságként megélt búcsú az iskolától sok nehézséget és felelősséget is tartogathat.

„Ez a túl nagy szabadság néha elbizonytalaníthat, sőt le is gyűrhet minket – fogalmazott. – Az életben lehetőség van arra, hogy válasszunk: megfigyelői, vagy részesei vagyunk az eseményeknek. Számotokra a megfigyelés korszaka véget ért, és eljönnek az órák, sőt évek, amikor már nem annak alapján mérik a teljesítményt, hogy mennyit tanultok, hanem, hogy mivel járultok hozzá a közös ügynek a sikeréhez.”

A direktor azzal búcsúzott a ballagoktól, hogy bár ilyenkor mindig azt mondják, „merjétek megélni az álmaitokat, de vajon valaki, valamikor megemlíti, hogy nem ártana néha fel is ébredni?” – utalva ezzel arra, hogy a mai világban nyitott szemmel és éles ésszel járva lehet boldogulni.

A réstvevőknek gratulált Bognár Levente aradi alpolgármester és Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő-helyettes is, majd kiosztották a tanulmányi eredményekért és közösségi tevékenységekért járó díjakat – idén először az Alma Mater Alapítvány is jutalmazta arra javasolt tanulókat), végül Király Árpád arad-ségai rümai katolikus plébános, marosi főesperes áldotta meg a jelenlévőket.

Az eseményről Pataky Lehel Zsolt számol be a Temesvári Rádió Magyar adásában. Hallgassa meg:

Audió

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.