Egy erős nemzeti érzelmű és nacionalista román értelmiségiekből alapított egyesület már 2003-ban szorgalmazta egy emlékmű állítását az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés centenáriumára, és 2007-ben pályázatot is hirdettek az alkotás elkészítésére, amit Florin Codre brassói képzőművész nyert meg. A kulturális minisztérium akkor ki is fizette a mű 10 millió lejes árát, de az eredetileg a városligeti tó víztükrére tervezett – a Brâncuși-féle végtelen oszlopot utánzó – obeliszket mindmáig senki nem láthatta. A művész állítólag kínai műtermében készítette el – mondván, hogy ott olcsóbbak a költségek –, és csak többszöri felszólításra hozta el egy dél-romániai műhelyébe, ahol állítólag darabjaiban megtekinthető.
A város- és környezetvédők nyomására – meg a felszerelési költségek miatt is – a városvezetés elállt a tóra állított emlékmű ötletétől, és az utóbbi hónapokban a művelődési tárca képviselőivel több lehetséges helyszínt is megtekintettek. Végül – a városháza közleménye szerint – a ligeti tóhoz közeli megyeháza szomszédságánál döntöttek. A tájékoztatás szerint novemberig szeretnék felállítani az emlékművet, hogy a december elsejei nemzeti ünnepen felavathassák.
Az aradi és megyei önkormányzati vezetők, a helyi román értelmiség előszeretettel tekinti Aradot „a nagy egyesülés bölcsőjének”, ahol megfogalmazták az 1918. december elsején Gyulafehérváron felolvasott kiáltványat, amely egyoldalúan mondta ki Erdély és a Román Királyság egyesülését. Tény, hogy az aradi vármegyeházán tartotta megbeszélését 1918. november derekán a Jászi Oszkár vezette magyar kormányküldöttség a Központi Román Nemzeti Tanács képviselőivel, akik egyértelműen kijelentették, hogy – a magyar kormány által megígért teljeskörű autonómia helyett – nekik az elszakadás a céljuk, és utána közölték, hogy december elsején Gyulafehérváron tartanak egy nagygyűlést a „népi akarat kifejezésére”. Király András nyugalmazott történelemtanár, volt tanügyi államtitkár, az aradi Szabadság-szobor Egyesület elnöke szerint bár sok arati volt ebben a nemzeti tanácsban, Arad szerepe korántsem volt olyan fontos az egyesülésben, mint ahogy azt egyes aradi román történések szeretnék beállítani. „Bukaresti nyomásra a végrehajtó szerepét játszották az akkori román vezetők, aminek a levét mindannyian kénytelenek voltunk meginni” – jegyezte meg.
