A 90 éves Túry Lászlót köszöntötték

Hétfőn töltötte be 90. életévét Túry László ny. nagyprépost, ny. plébános, akit a paptestvérek és híveinek egy része a Temes megyei Csákon köszöntött, a Caritas-szervezet idősek otthonának kápolnájában. A hálaadó szentmisét Roos Márton temesvári megyéspüspök celebrálta.

Túry László több közösségben is szolgált, az iránta való tisztelet jeléül Kisiratoson díszpolgárrá avatták, nem véletlen, hogy a kisiratosiak küldöttsége is részt vett az ünnepségen. A fotót a jelenlévő Andó László alpolgármester készítette, köszönet érte!

A rovatból ajánljuk:

Hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon, pedig egy év sem telt a megnyitása óta
A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávon felvált a borítás, ezért a híd egyik oldalát fémkordonokkal lezárták, hogy a munkások megkezdhessék a hibás rekortán réteg eltávolítását. A városvezetés szerint a hibák kijavítása a kivitelező költségére történik.
Az eddig átadott három bölcsődéből egy működik Arad megyében
Angyalkúton és Nagylakon személyzet sincs, a közművek bekötésére is várni kell.
Az 1956-os forradalom 70. évfordulója Pécskán és Aradon
Előadják a Szoboszlay-per alapján készült dokumentumjátékot.
Csak semmi pánik! Hadgyakorlat, nem háború lesz az aradi várban
A várban állomásozó helyőrség szerdán 9–11 óra között tart gyakorlatot.
Az aradi vértanúkra, az iskola névadójára és a helyi ihletésű családregény szerzőjére emlékeztek Ágyán
Az áldozatvállalás, a szülőföld szeretetének és a műveltség példái.
Népviseleti sokadalom az Őszi fesztiválon – magyar résztvevőkkel
A Csillagvár Néptánccsoport szervezésében több településről érkeztek gyerekek.