A Szuperkupa-döntőben szurkolhatunk az UTA U17-es bajnokcsapatának

bajnokcsapat

Az U17-es bajnokcsapat | Fotó: uta-arad.ro

A korosztályos aradi bajnokcsapat a kupagyőztes FC Argeș ellen vívja a finálét a Neuman Ferenc Arénában.

A bajnoki aranyérem után újabb rangos címet gyűjthet be az UTA 17 éven aluli ifjúsági csapata: május 30-án, pénteken 14 órától a Szuperkupa döntőjét rendezik meg a Neuman Ferenc Arénában, így az aradiak hazai pályán szerezhetik meg a serleget.

Mint arról beszámoltunk, az első ligás aradi futballcsapat utánpótlás együttesei mind a négy korosztályban bejutottak az Elit Liga (az akadémiák bajnoksága) felsőházi rájátszásába, közülük pedig a Sandu Gaica, Radu Mărginean, Adrian Ungur edzőtrió által felkészített U17-es gárda május elején bebiztosította az első helyet

– ezzel 24 év szünet után nyert korosztályos bajnokságot az UTA valamelyik utánpótláscsapata.

A pénteki Szuperkupa-döntőben a korosztály Román Kupa-küzdelmeinek győztese, a pitești-i FC Argeș lesz a piros-fehérek ellenfele. Az UTA hivatalos felületein azt írta, hogy a meccsre az iskolás gyerekek és kísérőik ingyen mehetnek be, ezzel a kedvezménnyel remélik, hogy minél többen biztatják majd a hazaiakat a lelátóról.

A rovatból ajánljuk:

Ha egy üzlet beindul: gálázott az UTA az FK Csíkszereda ellen, zsinórban harmadik meccsét nyerve meg
Gólzáporos győzelmet aratott az aradi csapat hazai pályán szombaton kora este, az első osztályú labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában. A piros-fehérek immár két bajnoki és egy kupagyőzelmet számlálnak.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.
Továbbra is csak fut az eredmény után az UTA az új szezonban
Az aradi csapat eddigi három meccsén egyszer sem nyert, és utolsó előtti helyen áll.