Régmúlt idők tanúi az aradi temetők [AUDIÓ]

November elseje Mindenszentek, vagyis az üdvözült lelkek emléknapja a keresztény országokban. November 2. pedig a halottak napja, amit 998 óta tart meg az egyház az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért.

Jeles magyar közéleti személyiségek, 1848-as honvédtábornokok, a 20. század elejének ünnepelt színészei, második világháborúban elesett katonák csontjait rejtik és rejtették az aradi temetők.

Egyesek esetében azért használatos a múltidő, mert az első világháborút lezáró békediktátum, majd a második világégést követő nacionalista-kommunista diktatúra nemcsak az élőknek hozott üldöztetést a nemzetiségük miatt, hanem a holtakat is háborgatták. Voltak, akiket kegyeletsérő módon kihantoltak, másokat meg éppenséggel jeltelen sírokba temettek. Tizenkét köztemető van Aradon, és mindegyikben volt vagy van négy-öt olyan sír, amelyek nevezetessé teszik.

Pataky Lehel Zsolt összeállítása az aradi temetőkről a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Jeles magyar személyiségek nyugszanak Arad temetőiben [AUDIO]
November 1-seje Mindenszentek ünnepe, november 2. pedig halottak napja. Jeles magyar közéleti személyiségek, 1848-as honvédtábornokok, a 20. század elején ünnepelt színészek, a második világháborúban elesett katonák csontjait rejtik és rejtették az aradi temetők.
Terjed a „piszkos kéz betegsége”, súlyos a hepatatis A-járvány
Vannak olyan kórházi ágyak, amelyeken már két gyerek osztozik.
A korábbi alprefektust nevezték ki Arad megye kormánymegbízottjának
Marius Sulincean az új prefektus, de Tóth Csaba is megtarthatta tisztségét.
Nagyban űzik az illegális sertésbizniszt, Magyarországról hozzák az állatokat feketén
A minap két szállítmányt, összesen 34 állatot foglaltak le.