Az érvényességtől számított 24 órán belül is kifizethető az egynapos útdíj

Illusztráció | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A 2023/226-os számú törvényt módosító jogszabályjavaslat szerint Románia országút- és autópálya-hálózatának használata díjköteles, kivéve a városok belterületéhez tartozó szakaszokat. Az útdíj kifizetését igazoló, egy napra, 10 napra, 30 napra, 60 napra vagy 12 hónapra érvényes matricát az országúthálózat használata előtt kell megvásárolni.

Az egynapos vignetta esetében az előírás alól mentesülnek a Romániában bejegyzett járművek tulajdonosai, akik az aznapra érvényes matricát a következő nap éjfélig fizethetik ki – olvasható a tervezetben.

Böjte Csaba: a legnagyobb győzelmet nem fegyverrel, hanem a Szűzanyával érhetjük el [AUDIO]

Böjte Csaba celebrálta a szentmisét | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Böjte Csaba dévai ferences szerzetes, a szentmise főcelebránsa homíliájában azt mondta, hogy a legnagyobb győzelmet nem fegyverrel a kezünkben, hanem Krisztussal és a boldogságos Szűzanyával érhetjük el. Hallgassa meg a teljes prédikációt, amelyet Pataky Lehel Zsolt rögzített:

 

Kárpátaljai kerékpáros megemlékező is részt vett az aradi október-i rendezvényeken [AUDIO]

Takár Károly 74 évesen jött el Aknaszlatináról biciklivel | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Az 1849. október 6-i kivégzések vélt helyszínén, a közemlékezet által vesztőhelyként megőrzött téren álló obeliszknél kezdődtek az aradi megemlékezések. Rövid áhítat után a résztvevők elhelyezték koszorúikat. A vértanúk leszármazottai is minden évben leróják tiszteletüket, idén a Damjanich, a Knézics és a Vécsey családtagok mellett Aradon emlékezett a Láhner György vértanúval rokonságban lévő Debreczeni Droppán Béla történész, a Magyar Nemzeti Múzeum Főmuzológusa is.

Egy kamion rakterében elrejtőzve próbált átjutni a határon 25 iraki és szíriai állampolgár

„Konzerválták” magukat | Fotó: politiadefrontiera.ro

Az aradi határrendészet közleménye szerint a Nagy-Britanniába tartó kamiont egy román állampolgár vezette. A jármű átvizsgálásakor a hatóságok 25 külföldi állampolgárt találtak a raktérben. Azonosításukkor kiderült, hogy iraki és szíriai állampolgárok, akik törvénytelenül akarták elhagyni az országot.

A nyerges vontató sofőrje ellen embercsempészet, a külföldiek elleni illegális határátlépési kísérlet gyanújával indult eljárás.

Agerpres

Szijjártó Péter: legyen szabadság, béke és egyetértés! [AUDIO]

Szijjártó Péter szerint minden magyar ember felelős minden magyarért | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A tárcavezető az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulóján rendezett megemlékezésen aláhúzta, hogy az 1849-ben kivégzett honvédtisztek egy szent ügyért adták az életüket, a magyar szabadságért. Kiemelte, hogy ugyan az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, fontos a közös emlékezés. „Mert a magyarok szívéből kedves barátaim, semmi nem tudja kitörölni 1848-at, pontosan ugyanúgy, ahogy 1956-ot vagy 1989-et sem” – jelentette ki.

Kelemen Hunor: a szabadság romlandó, ha nem gondozzák, elpusztul [AUDIO]

Kelemen Hunor: a szabadság kivívása folyamatos munkát, harcot igényel | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a köztérre húsz éve visszakerült Szabadság-szobor előtt mondott beszédében rámutatott: a vértanúk, a szabadságharc hősei előtti tisztelgés nemcsak a gyászról, a veszteségről szól: október 6. a bátorság, kitartás, az önfeláldozás, a szabadság iránti elkötelezettség jelképe is. „Az 1848-as szabadságharc hősei fegyvert ragadtak a nemzet szabadságáért, mert hitték, hogy a szabadság és függetlenség olyan értékek, amelyekért megéri küzdeni, akár az életük árán is. Az ő áldozatuk vezetett oda, hogy ma szabadon élhetünk.

Október 6-át szándékosan választották a kivégzés dátumául a megtorlók [AUDIO]

Kamarakiállítással emlékeztek meg a vértanúkról | Fotók: Pataky Lehel Zsolt

Babucs Zoltán történész, a Magyarságkutató Intézet főmunkatársa a vértanúk egyenruháiról, Debreczeni Droppán Béla történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa gróf Batthyány Lajos vértanúságáról és titkos temetéséről, Fleisz János nagyváradi történész Szacsvay Imréről – akinek „egy tollvonás volt csak a bűne” –, Zakar Péter szegedi történész pedig az osztrákok által bebörtönzött csanádi egyházmegyés papokról tartott előadást.