Fontos forgalmi rendváltozást vezetnek be a központban

Itt kell majd elengedni a szemből érkezőket | Fotó: Google Maps

A polgármesteri hivatal közleménye szerint a gépjárműforgalom gördülékenyebbé tétele érdekében döntöttek a változtatás mellett.

Eddig a Horia (volt Széchenyi István) és a George Coșbuc (egykor Wesselényi Miklós) utcák találkozásánál az előbbi utcáról, a központ felől érkező járművek számára volt kötelező az elsőbbségadás, mielőtt balra, az Octavian Goga (régen Perényi) utcába (vagy vissza) kanyarodtak volna, míg a megyei kórház felől a Coșbuc utcán érkezők elsőbbséget élveztek.

Illegális „kivándorlókat” tartóztattak fel a határrendészek Nagylaknál

Komoly mutatvány elférni egy személyautó csomagtartójában |Fotó: politiadefrontiera.ro

A nagylaki országúti határátkelőnél két nyerges vontató sofőrfülkéjébe, a járművezetők ágya alá rejtőzött két ember. A román hatóságok azonban felfedezték és az őrsre kísérték őket, ahol megállapították, hogy egy 19 éves és egy 36 éves szíriai állampolgárról van szó, akik Nyugat-Európába akartak eljutni – közölte kedden az aradi határrendészet.

A két török sofőr által bemutatott fuvarlevelek alapján a járművek kekszet, illetve gyógyszert szállítottak Angliába, illetve Csehországba.

Testi sértés és rongálás gyanújával folytatnak vizsgálatot két rendőr ellen

Illusztráció | Fotó: Román Rendőrség

Az ügyészek szerint a dél-erdélyi (A1-es) autópályát kiszolgáló sztrádarendőrség két ügynöke olyan súlyosan bántalmazta áldozatát, bizonyos T. R. A.-t,

hogy az illető 10-12 napos orvosi ellátásra szorult.

Ezenkívül az egyik gyanúsított, bizonyos Ş. T. D. összetörte a sértett fél mobiltelefonját – írta közleményében az ügyészség.

Szociális fogászati rendelő nyílik jövőre Aradon

A rendelő látványterve | A polgármesteri hivatal által közreadott fotó

A rendelő a köz- és magánszféra közötti együttműködés révén jön létre, az önkormányzat és a Piatra Neamț-i székhelyű Volunteer for Life nevű civil szervezettel partnerségében. A helyhatóság a Corneliu Coposu (volt Munkácsy Mihály) utca 8. szám alatti ingatlan két helyiséget bocsát az egyesület rendelkezésére, a 90 négyzetméteren két rendelőt alakítanak ki, amelyekben két fogorvos, egy asszisztens és egy altatóorvos fog szolgálatot teljesíteni.

Fábry-show az első félidőben, vereség a végén

Fábry-t az első félidőben nem érték utol, de ez kevés volt a győzelemhez | Fotó: uta-arad.ro

Az örök bajnokaspiráns oltyán csapatot fogadták az aradiak az alapszakasz visszavágóinak második fordulójában, és az ősszel elszenvedett idegenbeli 4–2-es vereség okán a visszavágás szándékával vetették bele magukat a játékba Mircea Rednic vezetőedző tanítványai.

Felváltva alakultak ki helyzetek mindkét oldalon, jó iramban zajlott a meccs az elejétől fogva, különösen Andrej Fábry „élt a pályán”, és a szlovák középpályás a 18. percben meg is szerezte a vezetést a házigazdának:

Nagy Vasile képviselő: S.O.S Románia Párt minden állampolgár számára előnyös intézkedéscsomagot javasol

Vasile Nagy parlamenti képviselő és képviselőjelölt

Nagy Vasile aradi országgyűlési képviselő nyitja az S.O.S. Románia Párt képviselőlistáját Arad megyében. S.O.S Románia Párt kormányprogramot javasol, amelynek célja, hogy minden Romániában élő állampolgár számára reményt adjon a jobb jövőre, etnikai hovatartozástól függetlenül. Az egészségügy területén a párt hasznos intézkedéscsomagot javasol mindazok számára, akik Romániában élnek.

Politikai „földcsuszamlást” indított el az elnökválasztás első fordulójának eredménye

Meglepetést hozott az elnökválasztás első fordulója | Fotó: a ROAEP Facebook-oldala

Az AEP honlapján közzétett adatok szerint lezárult a szavazókörzetek szavazatszámlálási jegyzőkönyveinek összesítése. A szavazóhelyiségekből beérkezett 20 059 jegyzőkönyv összesítése (100 százalékos feldolgozottság) alapján a következőképpen oszlottak meg a szavazatok az elnökválasztás első fordulójában:

Ingázni fog a hőmérő higanyszála a következő két hétben

November 29. és december 3. között nagyobb a csapadék valószínűsége | Fotó: Pataky Bernadette

A hétfőn közzétett prognózis szerint nagyobb valószínűséggel november végén, december elején lehet csapadékra számítani. A Bánságban és Körösök vidékén szerdáig a nappali hőmérséklet csúcsértékeinek átlaga a sokéves átlagot meghaladó 8-11 Celsius-fok lesz, majd a hét végére 5-6 fokra csökken. Az éjszakai minimumok átlaga a jelenlegi fagypont körüli értékről péntekig 3-4 fokra nő, majd vasárnapra 0-2 fokra csökken.

AUR-tiszteletbeli elnöki tisztség és háborús bűnösök népszerűsítése fűződik Călin Georgescu nevéhez

Călin Georgescu a szavazóhelyiségből való távozás után adott interjút | Forrás: a jelölt Facebook-oldala

Szakmáját tekintve mérnök Călin Georgescu, aki önéletrajzában megemlíti, hogy a bukaresti Agronómiai Intézetben végzett, és mesterdiplomát szerzett földművelésből, mindkettőt a Ceausescu-rezsim idején (1980–1986) – írta róla az elnökjelölteket bemutató cikkében a Krónika.