Meccshátrányban az ICIM

Hír beküldése

Szabadnapos volt az ICIM a női kosárlabda-bajnokság 3. fordulójában, így a többi eredmény miatt a másodikról az 9. helyre csúszott az aradi csapat a tabellán. A játéknap fordulóját Alexandria együttese okozta, amely 78:74 arányban győzött a bajnoki címvédő Târgovişte otthonában. A legutóbbi ezüstérmes Sepsiszentgyörgy 83:59 arányban diadalmaskodott otthon Brassó ellen, és 6 ponttal az élre állt.

Forma–1: Hamilton közel a címvédéshez

<em>Hír szerkesztése</em> Forma–1: Hamilton közel a címvédéshez

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma–1-es Orosz Nagydíjat, s 66 pontra növelte előnyét az összetett pontversenyben. A 30 éves Hamilton Szocsiban idei kilencedik, pályafutása 42. futamgyőzelmét aratta, ezzel az örökranglista harmadik helyén utolérte a most mögötte másodikként célba érő négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelt, a Ferrari német pilótáját. Vettel már az összetettben is második, mivel Hamilton csapattársa, a pole pozícióból rajtoló német Nico Rosberg műszaki hiba miatt feladta az orosz GP-t.

Tankcsapda a Csabai Kolbászfesztiválon

<em>Hír szerkesztése</em> Tankcsapda a Csabai Kolbászfesztiválon

A Tankcsapda hosszúévek óta Magyarország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rockegyüttese. Az 1989-ben alakult debreceni csapat egyaránt a fiatal és az idősebb korosztály kedvence is. Ők azok, akiket senkinek nem kell bemutatni, mindenki ismeri őket. A zenekar garantáltan meghozza az igazi rock hangulatot a Csabai Kolbászfesztiválra.  A Tankok október 22-én, csütörtökön (helyi idő szerint) este kilenckor lépnek fel a nagyszínpadon a Mokry Sámuel sátorban.

Karánsebesen javított az UTA

<em>Hír szerkesztése</em> Karánsebesen javított az UTA

A szerdai hétközi fordulóban hazai pályán elvesztegetett két pont helyett hármat szerzett idegenben az UTA szombaton: aradi futballcsapat Karánsebesen vendégszerepelt, és magabiztos győzelmet aratott. A másodosztályban érdekelt másik Arad megyei együttes, a fordulót meglepetésre a második helyről váró Pankotai Şoimii egygólos vereséget szenvedett a kiesés ellen küzdő, és anyagi válságban lévő váradi gárda otthonában.

Böde hozta vissza az Eb-reményeket

<em>Hír szerkesztése</em> Böde hozta vissza az Eb-reményeket

A jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjében, a csoportmeccsek utolsó előtti fordulójának csütörtöki játéknapján Feröer-szigetek amatőrjei majdnem megleckéztették Budapesten a „profi” – vagy legalábbis hivatásszerűen a fociból élő – magyarokat. Jakobsen bő tíz perc után megforgatta a védőjét, és elegánsan Király kapujában helyezett. A hazai próbálkozások ezt követően arra voltak csak jók, hogy naggyá tegyék a feröeri kapust.

Táncjáték a hősök emlékére

A pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes újra színre viszi, felújított formában a tavaly nagy sikert aratott A Csárda – Etűd a névtelen hősök emlékére című táncjátékát.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előtt tisztelgő előadásra október 11-én, vasárnap 17 órai kezdettel kerül sor a pécskai Doru Ioan Petescu Művelődési Házban.

Fellép a Búzavirág Néptáncegyüttes Bojtocska, Kis Boglárka, Nagy Boglárka és Búzavirág csoportja. Rendező-koreográfus: Engi Márta Ildikó és Forgács Zsombor.

A belépés ingyenes, mindenkit nagy szeretettel várnak a szervezők!

Arad-kupa

A városi sportcsarnokban szombaton 9 és 21 óra között rendezik meg az Arad-kupa elnevezésű sporttáncversenyt. Körülbelül 300 páros lép parkettre.

Egyemazúzádat! – Humorest

Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet szervezésében ismét fellép Aradon a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Felméri Péter. Az Egyemazúzádat! című humorestből két előadást is tartanak a Bábszínházban október 10-én: 18 és 20 órától. Egy belépőjegy 25 lejbe kerül, elővételben az RMDSZ-székházban vásárolható, illetve a helyszínen kapható majd korlátozott számban.