Bezárnak a demokrácia-központok

2023. február 9.
Márciusban – forráshiány miatt – beszünteti tevékenységét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Demokrácia-központ hálózata – írta csütörtöki közleményében az EMNT.
<em>Hír szerkesztése</em> Bezárnak a demokrácia-központok
Az aradi EMNT-iroda bejárata az udvar felől | Archív felvétel

Az egyesületként bejegyzett tanács azt is írta, hogy az „erdélyi kormányablakokként” is működő EMNT-irodák munkatársai az ügyfelektől már átvett iratcsomókat és ügyintézéseket a hátralévő időben (a lehetőségek függvényében) végig viszik. Az EMNT szerint az irodahálózat ezt követően szünteti be – „egyelőre” – a tevékenységét

Felidézték: az EMNT Demokrácia-központ hálózata fennállásának közel tizenhárom éve során több mint 270 ezer erdélyi magyarnak segített a könnyített honosítási eljárás révén a magyar állampolgárság megszerzésében.

„Ugyanígy több tízezer ügyfelünknek segítettünk az útlevélkérelmezésben, az anyakönyvezésben és a magyar állampolgársághoz kötődő támogatások megszerzésében” – olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy az EMNT irodái nagymértékben kivették részüket a magyarországi országgyűlési választásokat és népszavazásokat megelőző regisztrációs folyamatból, valamint a levélszavazatok begyűjtéséből és azok célba juttatásából.

Munkatársaink szakszerű közreműködésének köszönhetően több tízezer erdélyi magyar állampolgár élhetett szavazati jogával az anyaországi választások és népszavazások alkalmával.

További hírek

<em>Hír szerkesztése</em> Hétfő reggel rengett a föld Arad megyében
Egy hete tartanak a földmozgások.
Hír beküldése
Marius Nistor szakszervezeti vezető szerint attól sem zárkóznak el, hogy a tárgyalások sikertelensége esetén a pedagógusok bojkottálják az év végi vizsgák – a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának és a középiskolát végzők érettségijének – megtartását.
<em>Hír szerkesztése</em> Döntetlen játszott az UTA az osztályozó első meccsén
Az aradiak őrzik az esélyt az élvonalban maradásra.
<em>Hír szerkesztése</em> Nemzetközi rádióamatőr-találkozót szerveznek Pécskán
MZ/X.
<em>Hír szerkesztése</em> Trianon kiteljesedése napról napra
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő előadása a békediktátumról és az ukrajnai háborúról.
<em>Hír szerkesztése</em> Tisztelgés Pécskán a nemzet napszámosainak emléke előtt
A temetőben gránit emléktáblák őrzik majd a néhai pedagógusok neveit.
<em>Hír szerkesztése</em> Ennyien iratkoztak be magyar előkészítő osztályba az első szakaszban [AUDIO]
A magyar iskolaválasztást segítik a magyar kormány által nyújtott támogatások és programok.
<em>Hír szerkesztése</em> Elutasítják a kormány ajánlatát, folytatódik a tanügyi sztrájk
Nem kér a szakszervezet a fizetésemelés helyett felajánlott utalványokból.
<em>Hír szerkesztése</em> Késik a váraljai uszoda megnyitása
Made in Arad.
<em>Hír szerkesztése</em> Gyerekfelügyeleti betegszabadság a 7–12 év közötti gyerekek szüleinek
Ez idő alatt a bruttó jövedelmük 85 százalékát kapják meg, amit az államkaszából fizetnek.