Nem írnak félévit a diákok

Felfüggesztik a félévi dolgozatokat a 2020–2021-es tanévben - írta szerda este Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter a közösségi oldalra.

A második félév végén minden tantárgyból úgy kapják meg a tanuló átlagjegyét, hogy kiszámítják az illető tantárgyból kapott jegyeinek számtani középarányosát, majd azt lefele vagy felfele kerekítik – szögezte le az oktatási tárca vezetője.

Cîmpeanu emlékeztetett, hogy jelenleg közel egymillió diák tanul online, és a romániai oktatási rendszer nem rendelkezik a célnak megfelelő online vizsgáztatási platformmal, ilyen körülmények között pedig nem lehet megíratni a félévi dolgozatokat.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.