Így változnak az útlevélárak februártól

A 2017/1. számú törvény életbe lépésével február elsejétől olcsóbb lesz az útlevél, mivel megszűntetnek néhány illetéket. Az Arad Megyei Prefektúra tájékoztatása szerint eltörlik a 22 lejes közszolgáltatási díjat, valamint valamint az egy évre szóló útlevél 100 lejes sürgősségi illetékét.

Így a Romániában – és nem valamely külképviseleten kérvényezett – útlevelek árai az alábbiak szerint alakulnak:

  • az öt évre érvényes, 12 évesnél időszebb személy nevére kiállított útiokmány ára 258 lej (280 helyett);
  • a 12 éven aluliaknak kiállított, három évre szóló útlevél ára 234 lej (256 helyett);
  • az egyéves ideiglenes útlevél 96 lejbe kerül (218 helyett).

A rovatból ajánljuk:

A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.